| PapuaParadise EcoResort - A kezdetek Négyen (a tulajdonosok), magyar búvárként még 2007-ben jutottunk el először Nyugat-Pápuára, pontosabban Raja Ampat-ra. Noha Indonéziának ez a térsége nem hasonlítható össze az ország bármely más tájával, mi azonnal beleszerettünk Raja Ampatba. A hely, az érintetlen természet, a páratlan korallzátonyok azonnal elvarázsoltak minket. Már az első két búvár túránk során tudományra új fajt örökítettünk meg, és találkoztunk az akkor még ismeretlen sétáló cápával is. Időközben megjelent a National Geographic és a Geo Magazin cikke a térségről, s Raja Ampat rövid idő alatt világszerte ismertté vált. 2008-ban már kész tervekkel tértünk vissza, és egy indonéz befektetővel közösen létrehoztuk a bázis kialakításához szükséges céget, a PT Seahorse Paradise-t. Több hónapig tartó előkészítés, engedélyek utáni utazgatás, sok-sok várakozás után 2008 őszén kibéreltük Birie szigetének ÉK-i csücskét és szeptemberben elkezdődött az építkezés. Egy évnyi munka után 2009. októberében megnyitottuk a Papua Paradise EcoResort-ot. A nyitás alkalmával Raja Ampat kormányzója, Marcus Wamna is meglátogatta a bázist. Raja Ampat páratlan élővilágát a 2 legjelentősebb természettudományos folyóirat tette világhírűvé. Elsőként a NATIONAL GEOGRAPHIC 2007. szeptemberi száma ismertette meg az érdeklődők millióival Földünk legváltozatosabb korallzátonyait. Ezt követően a GEO Magazin 2008. áprilisi száma mutatta be a szigetvilágban dolgozó kutató-expedíció eredményeit, tapasztalatait. Felszerelés Szállás |
Egyéb fontos információk
Mind a resortban, mind a sorongi bankokban az amerikai dollár 2006-os vagy később kiadott 100-as címletét fogadják csak el! Sorongban Eurót nem lehet váltani, viszont a resortban vendégeink fizethetnek vele, mivel árlistánkon minden program ára Euróban van megadva.
Mivel Európából nehézkes a belföldi repülőjegyek lefoglalása és megvásárlása, mi szívesen segítünk a belföldi utazás megszervezésében 10% felár ellenében.
Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy a különböző járatokon, légitársaságoknál más-más csomag súlyhatár létezik, ezért kérjük, hogy utazás előtt nézzen utána a hivatalos és érvényes adatoknak.
A térségben előfordul a maláriás fertőzés, azonban a napi kétszer 1 órás problémás időszakot szúnyogriasztóval lehet kezelni. Mindezek ellenére ebben az esetben is javasolt a megelőzés - melyet szakemberekkel (orvosokkal) érdemes egyeztetni.
Felhívjuk minden kedves vendégünk figyelmét, hogy a bázisunk egy lakatlan szigeten épült fel, és a legközelebbi kórház Sorongban található (másfél órás hajóút), így kérjük, vegyék fel a kapcsolatot indulás előtt biztosítójukkal, és hozzák magukkal biztosítási kártyáikat. Noha szinte minden biztonsági és elsősegélynyújtó eszközzel rendelkezik bázisunk, elsősorban a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt.
Pápua Új-Guineával ellentétben Indonéziának ez a darabja biztonságos, és noha ritka itt a fehér ember, akár éjszaka is nyugodtan lehet sétálni a városban.
A PapuaParadise EcoResort Csapata
A resort és a búvárbázis napi működését 2 manager irányítja, azonban a tulajdonosok is szinte folyamatosan a helyszínen segítik a működést. A kiszolgáló személyzet létszáma, a vendégszám függvényében, 20 és 30 fő között alakul. Meghatározó részük (Raja Ampat kormányzóságának előírása szerint) a szomszédos településekről származik, csupán a szakemberek (technikus, tolmács, szakács, motorcsónak-vezető, búvárvezető) érkeztek Sorongból, vagy más tartományokból.