|
|
|
| Egyre több manta Wai szigetnél2012. január 17. |
| Már két hete folyamatosan látjuk a mantákat Wai sziget közelében. Ma közel 20-at számoltunk össze. Sokkal jobb, mint az eredeti Manta pont. |
|
| Úszkálás 20 mantával2012. január 10. |
| "Ma visszamentünk arra a helyre, ahol tegnap 30 mantával úszkáltunk. Még mindig ott voltak, bár ma ""csak"" 20 egyedet számoltunk :-)) Úgy tűnik, hogy késő délután érkeznek, hogy megegyék a környék összes medúzáját. Még a vízbe sem kell menni, mert teljesen a felszínre feljönnek a manták. Azt nem tudjuk, hogy meddig maradnak, de jelenleg felejthetetlen élményben lehet része mindenkinek." |
|
| Manták Wai szigetnél2012. január 9. |
| A vendégeink a világ egyik legjobb snorkel-ezés élményével gazdagodhattak, mikor a Wai sziget mellett ugrottak a vízbe. Manták produkálták magukat a víz felszínén, lehetetlen volt nem észrevenni őket. Amikor a vízbe ugrottunk közel 30 manta játszott és evett a közelünkben. Fekete manta, fehér manta, nagy manta és kis manta. De leginkább sok manta!!! Mindenütt manta!!! |
|
| A csodálatos Bogyó-zátony2012. január 3. |
| Ahhoz, hogy jó merülésed legyen érdemes egy jó merülőhelye menni. A Bogyó-zátony Raja Ampat egyik legszebb korall kertje, de ma ennél egy kicsi különlegesebb élményben volt részünk. A merülés 2. percében egy fekete mantát vettünk észre, melyet 10 kék pöttyös tüskés rája követett. 10 perccel ezután egy újabb fekete manta úszott el mellettünk, akit 3 mobula ördögrája követte. Ez már a legjobb merülések közé emelte volna a mait. A merülés utolsó öt percében még megfejelte a a legritkább dolog amit itt láthatsz, két nagy dugong. Hiába, ez Raja Ampat! |
|
| Makró és még több makró2011. december 20. |
| Az elmúlt 3 napon 3 különböző szellemtűhalat láttunk 3 különböző merülőhelyen. A Robust szellemtűhalat az Ayof-on, a Halimeda szellemtűhalat a Dragonnet merülőhelyen, és a Velvet szellemtűhalat a Bogyó zátonyon. Természetesen ezeken a merüléseken a fent említettek mellett láttunk még Dragonet halat, Mandarin halat, törpecsikóhalat, harlekin rákot, porcelán rákot, és persze rengeteg nudit (csupaszkopoltyús csigákat). |
|
| A homokos Manta pont2011. december 13. |
| A manták tényleg itt vannak minden nap. Ma nyolc mantával merültünk együtt, közülük 4 volt fehér, és 4 fekete. |
|
| Újra a Fish Haven (Hal-menyország)2011. december 12. |
| Ma megint találkoztunk egy mantával a Hal-menyország elnevezésű merülőhelyen. Két nap alatt 2 különböző manta. Legutóbb ugyan így volt. Elképzelhető, hogy egy manta tisztító állomás lehet valahol a közelben? Ha igen, meg fogjuk találni! |
|
| Legjobbkor a Chicken reef-en2011. december 8. |
| Nem is tudom, hogy hol kezdjem, mi mindent láttunk ma a merülésen. 10000 Fusilier, 5000 doktorhal, 400 denevérhal, 100 makréla, 100 hatalmas tüskésmakréla, 70 barrakuda, 40 púposfejű papagájhal, 25 cápa, teknősök, manták és halak mindenütt, Szinte felhőként vettek körül bennünket, alig láttuk tőlük a zátony tetejét. Mindezt 5 méter mélyen. |
|
| Egyre több a manta2011. december 3. |
| Lassan közeledünk a manta szezon tetőpontjához, mivel egyre több és több manta jelenik meg Raja Ampaton. Ma a homokos Manta ponton 8 (2 fekete és 6 fehér) mantát láttunk 2 merülés 75 perce alatt. |
|
| A jó öreg Chicken reef2011. november 30. |
| Tényleg nagyon szeretjük ezt a helyet, mert mindig rengeteg halat látunk és mindig történik valami körülöttük. Találkoztunk egy 75 egyedből álló csíkos barrakuda csapattal, melyet egy 40 fős nagy barrakuda csoport követett. Végük a merülés utolsó 5 percében 6 cápa jött hozzánk elköszönni. |
|
| Cápák és a Sardine reef2011. november 30. |
| A Sardine zátony az a hely, ahol bármi megtörténhet. Sokféle halcsapattal találkozhat az ember. Egy jó merülésen akár 10 cápát is látunk. A mai napon csak a szürke szirtcápák voltak legalább 10-en, és mellette néhány fekete- és fehérúszójú szirtcápa is tiszteletét tette. |
|
| Manta pont2011. november 20. |
| Egyre több és több mantát látunk Raja Ampat-on. A Limit merülőhelyen nagyjából 10 forgott-táncolt körülöttünk, míg a Manta Ponton 6 db hatalmas manta tisztálkodott egyszerre. |
|
| A Limit-nél2011. november 14. |
| Ma igazan szép napunk volt, a Limit merülőhelyen egy 4 méteres fekete mantával merültünk, aki a többi manta után érkezett. Összesen 4 manta és 1 sasrája tette a napot felejthetetlenné. |
|
| Mindenhol hal2011. november 13. |
| "Egy újabb nagyszerű merülésünk volt a Hal mennyország elnevezésű merülőhelyen. A ""szokásos"" fusilierek, doktorhalak, denevérhalak és édesajkú-halak csapatai mellett más érdekességekkel is találkoztunk. Láttunk még 4 sasráját, 5 fehérúszójú szirtcápát, 1 wobbegong-ot és 1 sétálócápát." |
|
| Vízeséstúra2011. november 12. |
| A gyönyörű vízesés túra kissé kalandos, ám annál élvezetesebb. A lezúduló víz robaját már messziről lehet hallani. Mint mindig, csodaszép pillangókat láthatunk, és hallhatjuk a madarak zajos rikácsolását. |
|
| A legjobbnak a legjobbat2011. november 8. |
| A magyar természetfotósok világhírűek. Elég ha csak Máté Bencét (2010-ben Londonban kapta meg a természetfotós Oscar-t), (BBC Wildlife Photographer of The Year) vagy Dombóvári Tibort (2003-ban Antibesben lett a Föld legjobb búvárfotósa) említjük. Európa egyik legismertebb fotópályázatán, a 2011-es év természetfotósa pályázaton ezért ajánlott fel a PapuaParadise egy különdíjat a legjobb víz alatti kollekció elkészítőjének. 2011-ben ezt Selmeczi Dániel nyerte el, akinek a díjat a resort egyik tulajdonosa adta át. |
|
| Repülés a Passage-on2011. november 7. |
| A Passage-nál merültünk és megcsodáltuk a vízalatti barlangot. Amint kijöttünk a barlangból, egy raj yellowfin barrakuda várt bennünket a kijáratnál, majd az áramlattal repültünk a Passage végéig. Nagyszerű merülés volt, egyetlen uszonycsapás nélkül. |
|
| Újabb manták a Limitnél2011. november 3. |
| 6 termetes mantát, köztük kettő koromfekete volt, láttunk ma a Limit környékén játszani. Az elmúlt három napban kétszer is merültünk ott és minden vendégünk megtekinthette a természet ezen csodálatos élőlényeit. |
|
| A kékgyűrűs polip2011. november 2. |
| Sokat hallottunk róla, sokan beszéltek róla, de senki sem látta. Ma végre megtaláltuk. Magyar vendégeinkkel merültünk Goa kecil-en, amikor rábukkantunk egy kékgyűrűs polipra. Vendégeink páratlanul szép képeket készítettek róla. |
|
| Nagy, nagy, nagy!!!2011. október 30. |
| Épp egy halas búvártúráról jöttünk visszafelé, mikor megpillantottunk egy gyönyörű, 20 méter hosszú ámbrás cetet a felszínen pihenni. Szinte hihetetlen látvány volt, és hajónk szinte „eltörpült” az óriási emlős mellett. |
|
| A manták visszajöttek2011. október 29. |
| Az elmúlt néhány héten egyre több mantát látunk merüléseink során. Az utóbbi három napon 4-4 mantával találkoztunk a manta ponton, így tényleg kijelenthetjük, hogy a manták visszatértek. |
|
| A hatalmas tüskésmakréla2011. október 23. |
| A Chicken-reef Raja Ampat egyik leghíresebb merülőhelye. Ma is cápák, barrakudák, napóleonok és méretes púposfejű papagájhalak várták a búvárokat. A nap fénypontja mégis egy 1,5 méternél is nagyobb Sárgaúszójú tüskésmakréla volt. |
|
| Hal-menyország2011. október 22. |
| Milyen is egy látványos merülés itt? Noha nem volt túl jó a látótávolság, azért mégis láttunk 3 wobbegong-ot, 5 nagy napóleont, 10 hatalmas púposfejű papagájhalat, miközben mintegy 50-50 denevérhal és édesajkú hal és egy 150-es csapat narancsgyűrűs denevérhal csapat kísérte a csapatot. |
|
| Teknős-szex2011. október 22. |
| Ma meglátogattuk a közeli Cape Kri merülőhelyet, ahol 2 szerelmeskedő teknőssel is találkoztunk. |
|
| Jönnek vissza a manták2011. október 21. |
| Az elmúlt hetekben csak az új manta ponton (igaz ott mindig, és sokat) láttuk a hatalmas jószágokat. A régi, klasszikus helyen hetekig nem fordult elő. Ám most újra felbukkant, bár még csupán 1 példány. Ez minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy közeleg a manta szezon. |
|
| A Resort kertje2011. október 21. |
| Néhány hónapja kertészt alkalmazunk a resort árnyas parkjának karbantartására és az új növények telepítésére. Épp most virágoznak az idehozott különféle fajú, méretű és színezetű orchideák. Így a kertben szinte mindenhol káprázatos virágokba botlunk. Hiába, Raja Ampat nem csak a páratlan korallzátonyairól híres. |
|
| A fattyúmakrélák2011. október 20. |
| Épp a Fish Haven (Hal-menyország) merülőhelyen kezdtük a merülést, amikor 2 termetes, 1 méternél is nagyobb fattyúmakrélával találkoztunk. Vártuk volna a többieket is, de talán a gyengébb látótávolság miatt (15 m) nem láttuk őket. Hatalmasak voltak! |
|
| Készen vannak az új vendégházak2011. október 18. |
| Elkészült 4 új vendégház, melyekkel így már 14 házban 28 vendéget tudunk fogadni. Ezekben a házakban is a már szeptemberben említett új, az eddigieknél kényelmesebb berendezés várja a vendégeket. |
|
| Elindult az új hajó2011. október 15. |
| A resort bővítése egy új, nagy hajó munkába állítását is igényelte. A 13,5 méteres, napozófedélzettel és WC-vel rendelkező hajót Balin készítették el 4 hónap alatt. A hajó a mai nap indult el a több, mint 2 ezer kilométeres útjára. A Bali-Bima-Selayar-Buru-Batanta-Birie útvonalon haladva kevesebb, mint 1 hét alatt érnek a PapuaParadise EcoResort-ba |
|
| Rossz áramlás, de a halak nem bánják2011. október 11. |
| A Passage túráról haza felé menet volt még egy merülésünk. Eredetileg a Mioskon sziget mellett terveztük a beugrást, de leellenőrizve a vizet nem tűnt jó ötletnek. Azt javasoltuk a vendégeinknek, hogy inkább nézzük meg a Sardine-zátonyt, noha tudtuk, hogy az apály nem a megfelelőbb időszak a hely megtekintésére. Végül mégis nagyon jól sikerült a merülés. Minden nagyhal hal ott volt. Cápákkal, makrélákkal, sügérekkel és púposfejű papagájhalakkal volt tele a Sardine-zátony, mialatt egyáltalán nem volt áramlás. Úgy tűnt, mintha a halak túl fáradtak lennének és várnák a friss áramlatot, melyet a közelgő dagály hoz. |
|
| A laposférgek világa2011. október 11. |
| A Passage-t úgy ismerik, mint Raja Ampat egyik kötelezően megnézendő merülőhelyét, ugyanis egyedülálló a makro világa. A legutóbbi merülésünkön több, mint 30 különböző laposféreg fajt és 10 nudifajt számoltunk meg. Mialatt a barlangtól az öböl felé sodródtunk 8 hatalmas sávos barracudával is találkoztunk. Hát ezért mondják, hogy ezt látni kell. |
|
| Ugráló manta2011. október 3. |
| Miközben a csodálatos naplementét figyeltük egy nagy manta ugrott ki a vízből, pont a lemenő nap előtt. Úgy nézett ki, mint egy denevér a telihold előtt, de persze a manta sokkal szebb volt! |
|
| Kutatás és természetvédelem2011. szeptember 15. |
| Az elmúlt esztendőben főleg a víz alatt folytattunk kutatásainkat, melyek eredményeként 2010-ben a nudibranch.com.au segítségével 3 tudományra új csupaszkopoltyús csigát (Phyllodesmium kerasubi, Thorunna papuaparadisei, Tambja papuaparadisei) és 1 egy hengeres férget (Phyllodoce millii) találtak munkatársaink. Az idén a szárazföldön is elkezdtük a kutatásainkat. Először a tegzesek (Trichoptera) vizsgáltuk, és eddig 44 tudományra új fajt írt le Prof. Oláh János, aki e taxon egyik meghatározó specilistája. Felmerült az az ötlet is, hogy a 44 tudományra új faj elnevezésének lehetőségét árverésre, vagy eladásra bocsátjuk. A befolyó összegből a közeli település alapítványát illetve a kutatások folytatását támogatnánk. |
|
| A 2012-es áraink2011. szeptember 10. |
| Felkerültek a jövő évi áraink is a honlapra. Sokan kérdezik mi változott nálunk. Először is felújítottuk mindegyik vendégszoba fürdőszobáját. Új bútorok készültek és már minden szobában van állandóan melegvíz. Emellett tágasabb, kényelmesebb szúnyoghálókat csináltattunk az alvóhely köré, mely alá nem csak az ágy, hanem az éjjeli szekrények, esetleg a ventilátor is elfér. Októberben érkezik új kirándulóhajónk, mely méretével (13,5 méter hosszú), erejével (3 db 200 LE-s motor), kényelmességével (WC-vel és napozófedélzettel rendelkezik) kényelmesebb kirándulást, búvárkodás biztosít. Egy új jogszabály eredményeként a benzinárak 50%-kal emelkedtek, melyhez sajnos alkalmazkodnunk kell. |
|
| A vörös paradicsommadarak2011. szeptember 9. |
| Az átlagos vendégeink számára is járhatóvá tettük a vörös paradicsommadarkhoz vezető ösvényt. Jelenleg a megfigyelőhelyet alakítjuk ki, úgy hogy kényelmesen lehessen nézni reggel és délután a fán táncoló hím paradicsommadarakat. |
|
| Apróságok2011. szeptember 8. |
| Német és francia vendégeink a Bogyó- és az Iguani-zátonynál, majd az Ayof rezervátum területénél merültek. A Bogyónál 2 wobbegong-ot, Iguani-nál a fekete színű csikóhalat, a Hippocampus severnsi (régi nevén pontosi) sikerült megfigyelni. Ayof-nál pedig egy levél-szerű szellemtűhalat (Solenostromus cyanopterus) találtunk. |
|
| Újra a Limit-nél2011. szeptember 4. |
| A hatalmas áramlás és örvénylés ellenére megnéztük. Ma ugyan csak 6 mantát láttunk, de ezek egyáltalán nem félnek a búvároktól. Méternyire is megközelítenek. |
|
| Gömbölyűfejű delfinek Waisai felé2011. szeptember 2. |
| Hivatalos ügyben kellett elmenni Raja Ampat fővárosába. A visszaúton egy több, mint 100 gömbölyűfejű delfinből álló csapattal találkoztunk. |
|
| Cápák2011. szeptember 1. |
| A legjobban kezdődött török vendégeink hónapja a Szardine-zátonynál. 3 szürke, 2 fehér úszójú és számtalan fekete úszójú szirtcápát és az endemikus wobbegong-ot is megfigyelték. |
|
| Bébidugong a resortnál2011. augusztus 31. |
| Ma este egy aprócska, alig 1,5 méteres bébi dugong falatozott szinte egész este a női munkásház előtt. Amikor megtelt, továbbállt. |
|
| A Limit felfedezése2011. augusztus 24. |
| Az elmúlt két nap során, miközben az új manta-ponton merültünk, határoztuk el, hogy a hely neve Limit lesz. Ez a zátony jelenleg több, mint 20 mantának biztosít táplálkozóhelyet és tisztító-állomást. Korábban sehol nem láttunk ehhez hasonló merülőpontot, hiszen itt a zátony felszínét üregek, úszófolyosók, medencék változatos sokasága tagolja. Igazából az áramlások hozzák ide az életet. Hiszen a manták mellett megfigyelhetjük a mobulákat, a sasrájákat és a tüskésrájákat is. Előfordulnak a félmázsás púposfejű papagájhalak és különféle szirtcápák, alkalmanként a pörölycápák is. És majdnem el is felejtkeztünk a delfinekről! |
|
| Látogatás Erwin-zátonyánál2011. augusztus 24. |
| Egyik merülő hajónk vezetője Erwin már több alkalommal is említett egy helyet, ahol ikan banyak, azaz rengeteg a hal. Nem feledkeztünk meg erről, hiszen a búvárkodás egyik alapszabálya, mindig hallgass a kapitányra. Érdemes volt szétnézni Erwin zátonyánál. Óriási mennyiségben láttunk barrakudákat, denevérhalakat, unikornis halakat, doktorhalakat, és mindenhol zászlóshal- és fusilier-tömegek. A fantasztikus, teljesen érintetlen korallzátony, kisebb-nagyobb üregek és a haltömegek mellett változatos a mikrovilág is. Ezen a helyen mindenki megtalálja a kamerája elé valót… |
|
| A telihold és a dugongok2011. augusztus 21. |
| Telihold idején gyakran megjelennek a dugongok a PapuaParadise EcoResort előtti tengerifüves területen. Így volt ez az elmúlt 4 napban is. Vendégeink minden este 18 és 21 óra között rendszeresen láthatták Őket az étterem teraszáról. Egyikük azt mondta, hogy dugongot így megfigyelni, az olyan, mintha valaki megnyerné a lottó főnyereményét. Tehát jöjjenek Raja Ampatra és nézzék meg a PapuaParadise fődíját! |
|
| A vörös paradicsommadarak2011. augusztus 18. |
| Varázslatos kiránduláson vehettünk részt vendégeinkkel. Az erdei favágok tanyájától (ahova rendszeresen visszük vendégeinket) mindössze félórányira egy 60 méteres fa tetején táncoló vörös paradicsommadarakat (Red Bird of Paradise) lestük meg. Egyszerre 10 madarat is láttunk! Ezek a színpompás madarak csak Raja Ampaton fordulnak elő. A hímek táncukkal és dísztollaik mozgatásával próbálják a tojókat elcsábítani, a hím társaikat háttérbe szorítani. Káprázatos látvány, fantasztikus őserdei program. |
|
| Az őrült ráják2011. augusztus 7. |
| A Fusilier-reef az ún. halas merülőhelyek közé tartozik, hiszen ott mindig rengeteg hal van. A barrakudáktól a sügérekig az egész zátony hemzseg a halaktól. A legutóbbi merülés azonban egy kicsit eltért a szokásosoktól, mert 3 hatalmas tüskés rája és 1 nagyon ritka, veszélyeztetett sünrája került a szemünk elő. |
|
| A felfedező-merülések2011. augusztus 1. |
| A PapuaParadise búvárszemélyzete soha nem pihen. Amikor nem kell vendégeinket kísérni, akkor is felfedező-merülésekkel töltjük az időt. Keressük az újabb és újabb, jobb és jobb helyeket. Természetesen ezeknek csak egy része, a legjobb, a legérdekesebb helyek kerülnek fel a merülőhely-térképre. Az elmúlt héten 3 új helyet is találtunk (Drift rock, Forgotten garden, Secret reef), így jelenleg 48 merülőhelyet használunk. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy zátonynál egészen másak a körülmények apálykor és dagálykor, keleti és nyugati oldalon. Hiába merülnek vendégeink 3-4 alkalommal naponta, csak külön kérésre megyünk egy már korábban bejárt helyre vissza. |
|
| Dugong az étteremnél2011. július 31. |
| Az alkonyati órában vendégeink az étterem melletti mólóról fotózták a fantasztikus naplementét. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a móló mellett egy bébi dugong lubickol. A kölyök több, mint 20 percig szórakoztatta a nézőközönséget. Kell-e ennél érdekesebb befejezés a hazautazás előtt? |
|
| A Titkos zátony felfedezése2011. július 25. |
| Három éve rendszeresen merülünk a Bogyó-zátonyon, hiszen az egyik legérdekesebb nagyhalas hely a resort közelében. Most is odaindult a csapat. Azonban vagy 150 méterrel a Bogyó előtt, egy azzal párhuzamos zátonynál nagy sürgésre-forgásra figyeltünk fel. Úgy döntöttünk, hogy ott merülünk. Nem bántuk meg, hiszen már rögtön a beugrás után egy sasrája fogadott. Alattunk a Fusiliers-ek tömegével körbevett káprázatos zátony bújt meg. Legalább 8 Napóleon, édesszájú halak, termetes denevérhalak, hatalmas sügérek sürgölődtek, járőröztek a korallkert körül. Vendégeinkkel közösen a Titkos zátony nevet adományoztuk a helynek. |
|
| Egy fantasztikus nap krónikája2011. július 23. |
| Vendégeink talán legkedveltebb programja az egész napos Passage túra. Ez a kirándulás a Titkos-öböl mangrove lagúnájában kezdődik. Itt általában egyórás snorkel-ezéssel indul a nap. Utána merülés a Passage-ban. Ez egy tipikus áramlásos csatorna-merülés, igen változatos makro-faunával. A hatalmas kövek között néha 20 különféle csupaszkopoltyús csigafaj is előkerül. Utána egy eldugott kis öbölben ebédel a társaság. Majd a csapat meglátogatja a Kabui-öböl káprázatos gomba-szigeteit. Innen csak egy ugrás a denevérbarlang és a tradicionális temetkezési hely. Visszafelé úton Kri szigete mellett szoktunk merülni. Ma épp a Mioskon-szigetnél. Hatalmas nyíltvízi halak, feketeúszójú szirtcápa, halak mindenütt. Kevesen térnek úgy vissza a kirándulásról, hogy nem ez volt élete legjobb merülése. |
|
| Egy ujabb merülőhely?2011. július 20. |
| A Hal-menyországban merültünk vendégeinkkel. Miközben felszínre emelkedés közben betartottuk az előírt szabályokat és biztonsági megállókat, az áramlás egy eddig ismeretlen helyre sodorta csapatunkat. Már a felszínről is látszott, hogy egy újabb káprázatos nagyhalas merülőhelyet találtunk. Nos, a mai merülés is bizonyítja, hogy mindig van mit felfedezni Raja Ampat-on. |
|
| Merülés a Manta ponton2011. július 9. |
| Raja Ampat egyik legismertebb merülőhelyén, a Passage-ban kirándultunk vendégeinkkel. Visszafelé leellenőriztük az arborek-i manta pontot, szerencsénkre. Ugyanis az egész napos kirándulást egy fantasztikus mantás merüléssel zártuk. |
|
| Cápák a Szardínia zátonynál2011. július 8. |
| Ez a világhírű merülőhely nem az itt élő szardíniákról kapta a nevét, hiszen itt szinte nem is fordul elő ez a faj. Azonban is néha olyan a halsűrűség, mint egy szardíniás dobozban. És egy ilyen helyen a cápák is megjelennek. A mai merülésen minimum 3 fehér- és 7 feketeúszójú szirtcápát, 2 szürke szirtcápát és egy wobbegong-ot figyeltünk meg. Ráadásul a távolabb levőket nem is számoltuk, hiszen azokat nem tudtuk pontosan azonosítani. |
|
| Teknősök, teknősök, teknősök2011. július 4. |
| Soha nem voltak ritkák a teknősök Raja Ampat-on, azonban az elmúlt 3 hétben nem fordult elő olyan nap, olyan merülés, hogy néhánnyal ne találkoztunk volna. Néha hármat, néha ötöt is. Ha azt mondjuk, hogy van manta szezon, akkor úgy tűnik teknős szezon is van. |
|
| Új merülőhely a Bibbi-reef 2011. június 30. |
| Miközben egy régi merülőhelyünk felé tartottunk, megálltunk leellenőrizni egy eddig ismeretlen szirtet. Fantasztikus víz alatti világot találtunk. Fehér- és feketeúszójú szirtcápák, wobbegongok, barracudák és denevérhalak. Természetesen az elkövetkezendő hetekben még többször ellenőrizni kell a helyet, azonban addig is vendégünkről a Bibbi-reef nevet kapta. |
|
| Újra a Hal-menyországban2011. június 29. |
| Nem véletlenül adtuk néhány hónapja egy új merülő helyünknek a Hal-menyország nevet. Csupán 10 percnyire van a bázistól, és hatalmas mennyiségben találhatunk Napóeonhalakat, púposfejű papagájhalakat, barracudákat, édesszájú halakat, termetes denevérhalakat és persze itt vannak a wobbegongok és a fehérúszójú szirtcápák. Korallvilága is páratlan változatosságot és színeket mutat. Igazi Hal-menyország! |
|
| Delfinek Birie mögött2011. június 25. |
| Egy délutáni macro-s merülésről tért vissza a csapat, amikor egy 6 fős palackorrú delfin-család versenyre kelt a hajóval. Több, mint 10 percig versenyeztek, játszadoztak ugráltak a hajó körül, majd mint akik jól végezték dolgukat, elúsztak. |
|
| Éjszakai merülés Dokrin2011. június 23. |
| Svéd és kínai vendégeinkkel merültünk éjszakait Dokrin. 3 wobbegong (közülük 1 úszott!), egy sétáló cápa (endemikus Raja Ampaton) és egy hatalmas zöld teknős volt az útitársunk. Azonban találkoztunk hatalmas langusztákkal, dekorátor és boxoló rákokkal, garnélákkal is. |
|
| Virágok a resortban2011. június 5. |
| A PapuaParadise EcoResort az érintetlen esőerdő szélén várja vendégeit. A vendégek által használt területen az aljnövényzetet, a cserjék és pálmák nagy részét kiritkítottuk. Azonban ezeken a helyeken is szükség van színes és illatos dekorációra, hiszkuszra, frangipanira, különféle orchideákra és díszes pálmákra. Ezeket hétről-hétre ültetjük és napról-napra ápoljuk, hogy paradicsomi virágoskertet hozzunk létre. |
|
| 3 új halfaj Raja Ampat-on2011. május 27. |
| Dr Mark Erdmann a CI halbiológusa 3 új halfajt talált Raja Ampat vizeiben. Közülük kettő a kardinálishalak közé (a Siphamia és az Apogonichthyoides nemzetségbe tartoznak), míg a harmadik a dárdahalak közé (Ptereleotris) tartozik. Így Raja Ampat halfajainak száma 1414-re emelkedett. |
|
| Mi történik a cápákkal?2011. május 26. |
| Évről-évre a cápák tízmilliói pusztulnak el lassú halállal. A cápavadászok embertelen módon vágják le a még élő állatok uszonyait, majd dobják vissza a mozgásképtelen halakat a tengerbe. Ezek a levágott uszonyok az ázsiai gazdagok lábasaiba vándorolnak, hogy cápauszony-leves készüljön belőlük. A különféle cápa-fajok barbár, válogatás nélküli lemészárlásának eredményeként több faj a kihalás közelébe került. Az elmúlt 40 évben a gyakori cápafajok állományai is megtizedelődtek. Miközben a hong kong-i és kínai piac várja a cápauszonyokat. |
|
| Mandarinhalak és Nursalim ajakoshalak2011. május 25. |
| A resort szerviz oldalán, a house-reef-en, illetve a szemben levő oldalon 2 mandarin halfaj fordul elő. Ezeket a merüléseket az utóbbi időben összekötjük a 2008-ban felfedezett Nursalim ajakoshal (Paracheilinus nursalim) bemutatásával. |
|
| Elmentek a viharok2011. május 19. |
| Ezév elején emberemlékezet óta nem látott viharok csaptak le Raja Ampat-ra. Az elmúlt 50 év 3 legnagyobb vihara 2011. január és április között tombolt. Azonban amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt a viharszezon. Több mint egy hónapja nem észleltünk szélvihart, és ezzel párhuzamosan a víz hőmérséklete is lecsökkent 28?C-ra. |
|
| Bálnák és manták2011. május 14. |
| Mansuár környékére mentünk vendégeinkkel merülni, amikor Wai és Mansuar szigete között elhangzott a klasszikus mondat: Ott fúj! Vagy 2 km-ről vettük észre az elsőt. Ahogy közelebb értünk láttuk, hogy 4 ámbrás cet szeli komótosan a habokat. Nem mentünk 50 méternél közelebb hozzájuk, nem akartuk Őket megzavarni Csodálatos volt nézni ezeket a hatalmas emlősöket. Mire a manta-ponthoz értünk az idő elromlott, de azért 7 manta szórakoztatta a merülő és a sznorkellező vendégeinket. |
|
| Wilson paradicsommadara 2011. május 12. |
| Hajnalban meglátogattuk a Wilson paradicsommadarakat. A több, mint 1 hete tartó esőmentes időjárásnak köszönhetően 20 perces könnyű sétával tudtuk megközelíteni a leshelyet. Innen többször megfigyeltük 1 hím és 1 tojó példány játékát. |
|
| Egyre több bébicápa2011. május 9. |
| Korábban is rendszeresen megjelentek a félméteres feketeúszójú szirtcápák a vendégházak előtt/alatt, azonban most már annyian vannak, hogy néha 20-as csapatokban csavarognak a house-reef tetején. Egyszerűen mindenütt ott vannak. |
|
| Cápák Mansuárnál2011. május 5. |
| Kri szigetének végén merültek vendégeink, amikor a nagyhalak között megjelent 5 szürke szirtcápa. Később egy 2 méteres fehérúszójú szirtcápa is megjelent csapatunk üdvözlésére. |
|
| Visszajöttek az ázsiai szalakóták (Oriental Roller)2011. május 2. |
| Több hónapig hiányoztak a szigeten megfigyelhető madarak listájáról az ázsiai szalakóták (Eurystomus orientalis). Az első példányok április végén érkeztek meg, míg mára szigetünk szinte minden pontján megfigyelhető, gyakori madarává vált. |
|
| Mantapont 2011. április 26. |
| Az arboreki manta-pontnál egyszerre legalább 15 hatalmas mantát sikerült megfigyelni, melyeknek közel fele koromfekete volt. |
|
| Delfinek a Bogyó-reef-en2011. április 26. |
| A Bogyó-reef-nél egy 30-as palackorrú delfinnel futott össze búvárhajónk. Egy kis közös kíváncsiskodás után továbbúsztak. |
|
| Új konyhafőnök2011. április 22. |
| Korábban nagy gyakorlattal rendelkező pápua szakácsok dolgoztak a PapuaParadise Resortban, azonban 2010 végén sikerült magunkhoz csábítani Joe-t, az új főszakácsunkat. Joe a Maluku-szigetekről származik és több éves gyakorlatot szerzett magányos resortok, illetve városi szállodák konyhájának vezetése során. Legutóbb egy 3 csillagos szálloda konyháját irányította. Kísérletező kedvű, nagy tapasztalatú szakács. Munkatársát, Aris-t már Ő választotta ki. Aris nagyvárosi szállodák éttermeiben szerzett tapasztalatot. Jelentős gyakorlata van a csípős fűszereket NEM használó és a kínai konyha ízeinek ötvözésében. A resort működéséből fakadóan hetente több alkalommal is lehetőség van a nagyvárosi környezetben (áruház, piac) beszerezni az élelmiszereket. Ezáltal, illetve Joe és Aris munkájának eredményeként nemzetközi színvonalon sikerült az európai, az ázsiai és a pápua konyha ízvilágát ötvözni a PapuaParadise Resortban. |
|
| Kis teknősök a szigeten2011. április 21. |
| Ma reggel, ahogy mindenki az étterem felé indult reggelizni, néhányunkat nagy meglepetés ért. Pici, frissen kikelt teknősök keresgélték az utat a tenger irányába. Legalább 30 darabot számoltunk és gyűjtöttünk össze, majd a tengerpartra szállítottuk őket, ahol boldogan elúsztak. |
|
| Újra Hal-Mennyország2011. április 12. |
| Ma egy másik nagyszerű merülésünk volt a Hal-Mennyország elevezésű merülőhelyen. A zátony tetején találkoztunk rengeteg zátonylakó és tengeri hallal. Egy nagy korallszikla körül láttunk egy termetes szőnyegcápát (wobbegong), egy sétálócápát majd egy hatalmas murénát. Mindennek tetejébe néhány púposfejű papagájhal és egy manta is eljött köszönteni bennünket. Emellett találtunk 4 db legalább 1 méteresnél is nagyobb kagylót. |
|
| Hal-Mennyország2011. április 7. |
| 6 vendéggel közösen ma felfedező merüléseket hajtottunk két merülőhelyen. Az első merülés után úgy döntöttünk, hogy az újonan felfedezett hely neve legyen a Hal-Mennyország, mivel olyan nagy mennyiségben találtunk ott halakat. Ellenben a második merülés után átértékeltük véleményünket, és inkább a 2. merülés helyének lett ez a neve. Itt szinte úgy éreztük magunkat, mintha hallevesben úszkáltunk volna. Olyan mennyiségben és fajválasztékban (diverzitásban) voltak jelen a halak. |
|
| Bébicápák az étteremnél2011. április 5. |
| Rendszeresen láthatók félméteres feketeúszójú szirtcápák a vendégházak teraszáról. A house reef teteje cápaóvodaként is működik. Azonban a mai nap 15 kölyökcápa kergetőzött az étterem terasza előtt, vendégeink nagy örömére. Ilyen nagy létszámú óvodás csoportunk eddig nem volt. |
|
| Megint manták2011. április 3. |
| Az erős szél, az éjszakai viharok mintegy megtisztították a térség vizeit. Helyenként a látótávolság 25-30 méter. Így csoportunk nem csak a sok, termetes halat, hanem a 2 hatalmas mantával való találkozást is filmre vette a Millie zátonynál. |
|
| Az arborek-i manta pontnál2011. március 31. |
| Érdeklődő csoportunkat 7 hatalmas manta szórakoztatta, köztük 4 teljesen fekete példány is volt. |
|
| Pulua Urun2011. március 30. |
| Pulau Urun az egyik legváltozatosabb privát merülőhelyünk. Itt egy helyen figyelhetjük meg a törpék és az óriások világát. Így volt ez most is. Vendégeink találkoztak két átrepülő mantával, 6 termetes sasrájával. De megfigyelhették két különböző legyezőkorallon egy-egy törpe csikóhalat (Hippacampus bargibanti) is. |
|
| Manta a Millie zátonynál2011. március 28. |
| A mai merülés során rengeteg hallal, barrakudával, jackfish-sel, tonhallal találkoztak vendégeink az új halas merülőhelyen, a Millie zátonynál. A csapatot egy hatalmas manta is meglátogatta. |
|
| Fantasztikus merülések a Dampier-szorosban2011. március 27. |
| Vendégeinkkel egy 3 merüléses kiránduláson voltunk a Dampier-szoros térségében (Mioskon, Mike's Point és Cape Kri). Hatalmas tömegben találkoztunk termetes halakkal. Minden merülésen több Wobbegong-ot és feketeúszójú szirtcápát láttunk. Találkoztunk 6 sasrájával is. A nap fénypontja mégicsak a felszínen volt, melyet mintegy 30 gömbölyűfejű delfin (Globicephala malaena) magánszáma nyújtott. |
|
| Manucode a szigetünkön2011. március 25. |
| Birie szigetén alkalmanként fel szokott tűnni a térség egyik gyakori paradicsommadár-faja, a Manucode. Azonban azt még soha nem figyeltük meg, amire német vendégeink tapasztaltak. Beata és Martin észrevette, hogy az egyik gyümölcsfán rendszeresen ott lakmározik 4-5, néha több Glossy Mantled Manucode (Manucodia ater). |
|
| Éjszakai merülés Dokrin2010. március 21. |
| Német vendégünk, Bea egyik óhaja teljesült, amikor az éjszakai merülés során 2 sétáló cápával találkozott. Szerencséjükre még lencsevégre kaphattak egy fiatal denevérhalat is, káprázatos fekete-narancssárga mintájával. |
|
| Dugong a szerviz oldalon2011.március 20. |
| Vendégeink Otto C. Honegger svájci természetfilmest és Edi FrommenwillerRaja Ampat egyik felfedezőjét (a Pindito hajó tulajdonosát) láttuk vendégül, amikor érkezett a hír, hogy egy dugong úszkál a szerviz oldalon a kikötő közelében. Szerencsére még sikerült lefilmezni. |
|
| Manták Arboreknél2011.március 19. |
| Német vendégeinkkel meglátogattuk a mantákat. A tisztító-állomáson nagy volt a sürgés-forgás. Általában 6-7 hatalmas manta lebegett a búvárok előtt. A nagy sikerre való tekintettel vendégeink mindhárom merülést ott teljesítették. Természetesen a manták mellett előkerültek apróságok is.Ilyen volt a tengeri moly, 6 nudi-faj és különféle rákok. |
|
| Manta a House reef-en2011. március 18. |
| Indonéz vendégeink a House reef-en intróztak, amikor egy 4 méteres manta feléjük kanyarodott. Hiába, vannak azért apró örömök. |
|
| Csikóhalak a P47-esnél2011. március 18. |
| Vendégeinkkel a P47-es Thunderbolt roncsánál merültünk. A 27 méter mélyen levő vadászgép farkánál először a Hippacampus denise egy piros példányát találtuk meg, majd 30 méterrel odébb előkerült a Hippacampus bargibanti is. |
|
| Atomerőmű-robbanás Japánban2011. március 17. |
| Sajnálattal olvastuk a Japánban történteket, a fukusimai atomerőműben történt robbanásokat. Mivel Fukusima több, mint 4300 km-nyire van bázisunktól, ez sem a bázis, sem vendégeink biztonságát nem veszélyezteti. |
|
| Földrengés Japánban2011. március 11. |
| Minden idők legnagyobb erejű földrengését regisztrálták Japánban. A 8,8-as erejű rengés keltette cunami azonban mielőtt elérte volna West Pápua térségét, teljesen elvesztette erejét. A resortban mi ebből semmit sem éreztünk. |
|
| Új munkatársak érkeztek2011. március 9. |
| Februári látogatásuk után már dolgozni érkezett vissza a német Mel (Melanie) és a kanadai Dex (Dieter). Korábban évekig Malajziában és Thaiföldön dolgoztak bázis-vezetőként és oktatóként. Mindketten búvárinstruktorok, és nagy reményekkel vágnak bele a paradicsombéli munkájukba. Resortunk munkatársai így a magyar mellett, angol, francia, német és indonéz nyelven tudják kiszolgálni vendégeink igényeit. |
|
| Millie-reef, az új merülőhely2011. március 7. |
| Negyedórányira a bázistól egy új nagyhalas merülőhelyet találtunk. A kis méretű víz alatti zátony teteje 5 méteres mélységben van, és az erős áramlás eredményeként szinte állandóan megtalálható itt a spanyol makréla, hatalmas denevérhal rajok, termetes jackfish-ek, 3 féle összesen mintegy 200 barrakuda, az elmaradhatatlan púposfejű papagájhalak és egy közel 1,5 méteres krumplisügér. |
|
| Manták a resorttal szemben2011. március 4. |
| Ebéd után, pihenésként visszamentünk vendégeinkkel a manta-pontunkra. Több, mint 40 manta várta a csoportot, melyekkel együtt snorkelleztek vendégeink. |
|
| Ráják, ráják, ráják2011. március 2. |
| A Bogyó-szirtnél 29 fokos vízben merültek vendégeink. 4 sasrája várta és kísérte percekig a búvárokat. Utána hazafelé benézett a csapat a saját manta-pontunkra, ahol a tisztító állomáson 4 termetes manta időzött. |
|
| Dugong a house-reef-en2011. március 1. |
| Búvármanagerünk felesége nap, mint nap úszni, snorkellezni szokott a vendégházak előtti szirt mentén. Ma délelőtt egy denevérhalakkal kísért dugonggal találkozott. Aprólékosan megnézték, leellenőrizték egymás, majd mindketten dolgukra úsztak. |
|
| Manták a house-reef-en2011. március 1. |
| Magyar vendégeinket, az ellenőrző merülés (Check dive) során 7 hatalmas manta szórakoztatta a house-reef-en. Három oda-vissza bemutató-úszás után álltak csak tovább. |
|
| Wilson paradicsom-madara2011. február 27. |
| Svájci vendégeink kora hajnalban elmentek meglesni a Wilson paradicsom-madarakat. Két órás várakozás után azok meg is jelentek. A hímek takarították a játszóteret, majd hangjukkal és színpompás tollazatukkal csábították a tojókat. Egyszerre 5 madarat is megfigyeltek, lefotóztak. |
|
| Sétáló cápák filmezése2011. február 26. |
| A német Oceanfootage csapata az elmúlt napokban a sétáló és a szőnyegcápát filmezte a Resort merülőhelyein. Mindkét faj a térség endemikus cápafaja, kizárólag itt találkozhatnak mindkettővel a búvárok. A szerviz oldalon, a house-reef-en ma este 6 sétálócápát sikerült megfigyelni, lefilmezni. |
|
| Egy fantasztikus merülés Kampung Baru-nál2011. február 3. |
| Kínai vendégeink egy részével Kampung Baru Corner-en merültünk. Már a kezdés is jó volt, hiszen szinte azonnal 2 sasrájával találkoztunk. Utána egy bambuszcápát és 10 különféle csupaszkopoltyús csigát (nudit) fotóztunk. A merülés csúcsa mégiscsak a 2 sárga színű Hippocampus pontohi és 5 darab Hippocampus bargibanti megtalálása és fotózása volt. |
|
| Manták a Resort előtt2011. február 2. |
| Amerikai vendégeink épp ebédeltek a Resort éttermében, amikor a vendégházak előtti zátonynál megjelentek a manták. Több mint egy órán át ugrándoztak a zátony előtt, néha teljes testükkel kiemelkedve a vízből. Legalább öten voltak, és mindenkinek volt lehetősége őket megfigyelni. Remélhetőleg a napokban víz alatt is találkozunk velük. |
|
| Barátunk a tüskés rája2011. január 28. |
| A Pulau Dua Express-nél történt merülésünk során több meglepetés is érte vendégeinket. A merülés fénypontja a 1,5 méteres nőstény szürke tüskés rája volt. Azonban találkoztunk szőnyegcápával, egy 2 méteres feketeúszójú szirtcápával egy nagy csapat púposfejű papagájhallal. |
|
| A hím tűhal - különbség köztük és az emberi természet között2011. január 27. |
| Tudta, hogy a hím tűhal a nősténytől átvett, majd megtermékenyített ikrákat kikelésükig hordozza? Ma ezt vendégeinkkel megnézhettük és képet is készítettünk róla. |
|
| Csupaszkopoltyús csigák a Kampung Baru corner-nél2011. január 26. |
| A bázishoz közeli merülőhelyen, a Kampung Baru corner-nél történt merülésünkön egy közel 10 méteres sugarú körben 14 különböző csupaszkopoltyús csigát találtunk. Közelükben tisztogató rákokat, tűhalakat és különféle színes laposférgeket is megfigyeltünk. A megfigyelt nudik közül azonosítottuk a következőket: Bornella anguilla, Chromodoris annae, Flabellina exoptata, Godiva quadricolor, Halgerda carlsoni, Hypselodoris maculosa, Nembrotha chamberlaini variant, Phylidia acellata, Phylidia varicose, Phylidia pustulosa, Phylidiopsis shireenae, Risbecia tryony, a többit még nem sikerült azonosítani. A nudikedvelő vendégeink számára ez páratlan merülés volt. |
|
| A bungaló előtt2011. január 23. |
| Amikor vendégeink elfoglalják szobáikat és kimennek a házuk teraszára, akkor éri Őket az első meglepetés. Hiszen innen rendszeresen láthatnak fiatal feketeúszójú szirtcápákat úszkálni a sekély vízben. Mai vendégeinket egy felnőtt feketeúszójú szirtcápa is várta üdvözlésként a Paradicsomban. |
|
| Beköltöztek a dugongok?2011. január 19. |
| Az elmúlt néhány nap mindegyikén a szerviz oldalon megjelentek a dugongok. Vendégeink rendszeresen velük snorkelleztek, fényképezték őket. És másnap újra megjelentek. |
|
| Még mindig a dugongok2011. január 4. |
| A bázis szerviz oldalán az elmúlt 2 hétben rendszeresen megjelentek a dugongok. Vendégeink rendszeresen láthatták őket. |
|
| Megint a dugongok2010. december 24. |
| Mintegy Karácsonyi ajándékként, még a délutáni fényeknél újra megjelentek a dugongok. Most legalább ketten voltak és szintén a hátsó oldalon töltötték idejüket. |
|
| Dugong a szerviz oldalon2010. december 19. |
| A délutáni időszakban meglátogatta a bázis szerviz oldalát egy dugong. Sokáig ott-tartózkodott, minden érdeklődő meg tudta figyelni, amint fel-felbukkant falatozás közben. |
|
| Egy új tűhal?2010. december 14. |
| Egy eddig soha nem látott tűhal-fajt figyeltünk meg vendégeinkkel. Először a Kampung Baru, majd a Kapasbow merülőhelyen. Végül előkerült a Manta pontnál is. Reméljük hamarosan kiderül, hogy pontosan melyik ritka vagy esetleg új fajt találtunk. |
|
| Ördög-skorpióhal2010. december 7. |
| A szomszédos 'Új-falu' (Kampung Baru) közelében néha felkeressük ezt az iszapos, különféle apró csodákkal teli helyet. Most is szerencsével jártunk, hiszen megtaláltuk az ördög-skorpióhalat. |
|
| Látogatás a Wilson-nál2010. november 28. |
| Svéd vendégeink meglátogatták a Wilson's Bird of Paradise otthonát. A hím madarat többször is megfigyelték és ott volt egy tojó példány is. Látták azt is amikor a madár lejött a földre ellenőrizni otthonát. |
|
| Találkozás a kardhallal2010. november 27. |
| Német vendégeinkkel a bázistól távolabb merültünk. Útközben egy hatalmas hátúszóra lettünk figyelmesek. Közel érve egy 2,5 méteres, a felszínen pihenő kardhalat pillantottunk meg. Amikor a hal is észrevette a csapatot, egyik pillanatról a másikra hatalmas sebességgel menekült, miközben a levegőbe is kivetette magát. A szakemberek szerint a kardhal az óceánok leggyorsabb hala, sebessége elérheti a 100 km/órát is. |
|
| White-tailed Tropicbird2010. november 26. |
| Svéd vendégeinkkel a Passage-nál jártunk. Az izgalmas Passage-express elott Peter Johansson madarász vendégünknek sikerült megfigyelnie a White-tailed Tropicbird (Phaethon lepturus) néhány példányát. |
|
| Manták Arborek-nél2010. november 25. |
| Német, spanyol és svéd vendégeinkkel Arborek-nél, a manta pontnál jártunk. Először csak 3 manta sürgölődött a megfigyelőhelyen, később azonban újabb vendégek jöttek. A merülés végére már 12 hatalmas, 3-4-5 méteres manta parádézott, köztük több koromfekete is. Visszajöttek a manták! |
|
| Manta a mólónál2010. november 23. |
| A kikötőnél várták a fiúk az új vendégeket, amikor egy 4 méteres mantát vettek észre a vízben. Mintegy 15 percig körözött a mólónál, majd eltűnt. Talán megérkeztek a mantáink? |
|
| Dugong az étteremnél2010. november 22. |
| A telihold dagályánál az esti órákban meglátogatta a Resort étterme előtti tengerifüves területet egy dugong. Egy kicsit nassolt, majd néhány perc után továbbállt, illetve továbbúszott. |
|
| Vadászó wobbegong2010. november 20. |
| Német és svéd vendégeinkkel a Bogyó-reef-en merültünk. A csapatnak itt olyan élményben volt része, melyet búvár még soha nem látott. A bázis környékén majdnem minden nap találkozunk a wobbegong-gal, azonban az elmúlt 3 évben talán ha 10 alkalommal láttuk őket úszni. Hiszen minden alkalommal csak valahol mozdulatlanul szunyókálnak. Ma azonban vadászatát és táplálkozását is megfigyeltük. A több, mint 2 méteres példány először a farkát kecsesen a feje fölé emelte, majd ott lengette. A cápafarok köré a kishalak azonnal odasereglettek. Ezt követően mint a villám csapott le rájuk. Az elkapott kishalat elmajszolta, majd újrakezdte a vadászatot. Mindezt 15 perc alatt legalább 9 alkalommal is megismételte. A csapat pedig mindezt 2 méterről nézte végig, és egy életre szóló emlékkel lett gazdagabb. |
|
| Kirándulás Fam szigetén2010. november 16. |
| Német, orosz és svéd vendégeinkkel Fam-sziget környékén búvárkodtunk. Mindkét merülés alkalmával óriási zsúfoltság volt a víz alatt. Többszázas barrakuda-csapat, hatalmas tonhalak és embernyi sügérek kísérték búvárainkat. Természetesen előkerültek a wobbegong-ok és egy feketeúszójú szirtcápa is. Sikerült lencsevégre kapni egy csiga-ritkaságot, a Notodornis minor egy példányát is. |
|
| Még mindig a Wilson2010. november 5. |
| A ma hajnali erdőjárás során megtaláltuk a Wilson BOP 2 otthonát. Mindkét helyszín könnyen megközelíthető és a madár zavarása nélkül lehet őket megfigyelni. A rossz, esős idő ellenére is láttuk az egyik hímet. |
|
| Wilsons Bird of Paradise2010. november 3. |
| A múlt század második felében még rendszeresen vadászták itt is a paradicsommadarakat. Általában múzeumi vagy szobai preparátumok lettek ezekből a csodálatos madarakból, vagy csak a dísztollukra volt szükségük a helybelieknek. Azonban, ahogy megszűnt ennek az igénye és lehetősége, átalakult a helyiek élete, egyre kevesebben járták az erdőt. Manapság alig lehet olyan fiatalt találni Raja Ampaton, aki ismeri az erdőt, az állatokat, a madarakat. A Bela Rotan - Wilsons BOP - is a titokzatos madarak közé tartozik. Vannak olyan falvak, ahol már csak a 60-on felüliek látták, még évtizedekkel ezelőtt ezt a madarat. Így saját magunknak kellett valahol a Resort közelében megtalálni. Több heti keresés után, egy fehér ember által még soha nem járt völgyben, ma 3 különböző helyről is hallottuk a hangját. Már csak azt a néhány négyzetméteres kis területet - lakását - kell megtalálni a dzsungelben, amit a madár rendszeresen felkeres, takarít. |
|
| Szomszédolás Mansuar-szigetnél2010. november 2. |
| Két merülés erejéig ellátogattunk a szomszédba, Mansuar-sziget nyugati csücskébe. A szinte áramlás-mentes vízben a merülések eredménye 2 feketeúszójú szirtcápa, 1 wobbegong, 1 törpe csikóhal, a Hippocampus bargibanti és egy eddig soha nem látott csupaszkopoltyús csiga 3 példánya volt. |
|
| Egy új madárfaj Birie-n2010. október 31. |
| Egy eddig a szigetünkön nem látott madárfajt, a Red-throated myzomela egy példányát figyeltük meg vendégeinkkel madarászás közben. |
|
| A csikóhalak napja2010. október 30. |
| Német vendégeinkkel manta-nézőben jártunk Arboreknél. Ezt követően a második merülésre a sziget mellett került sor. Ekkor újra előkerült a fekete színű csikóhal, a Hippocampus severnsi, majd a sárga színű Hippocampus pontohi. Azonban a történetnek még nincs vége, hiszen éjszakai merülésen, a bázis mellett levő Dokri-n megtalálták a fehér színű Hippocampus colemani egy példányát is, melyről kiváló képeket készített Stefan. Az izgalmak oldására még egy 10 cm-es narancssárga, békahalat is megtaláltak vendégeink. |
|
| Előkerült a piros Denise is2010. október 28. |
| Egy fantasztikus Bogyó-reef merülés után a P47-es Thunderbolt roncsánál merültünk. A roncstól mindössze 30 méterre előkerült a piros színű Denise csikóhal (Hippocampus denise) is. |
|
| Megint egy új faj2010. október 27. |
| A Maik s Point-on merültünk, igen erős áramlásban, amikor egy eddig nem látott, 4 cm hosszú, gyorsan mozgó, citromsárga férget találtunk. Az ausztrál szakemberek szinte azonnal felismerték, hogy egy eddig nem látott, a tudomány számára új fajt találtunk (ez már az 5.). A Phyllodoce millii (Horvath, 2010) nevet kapta. |
|
| Földrengés Nyugat-Szumátrán2010. október 27. |
| Október 26-án a Richter skála szerinti 7,2-es földrengés rázta meg az indonéz Nyugat-Szumátra partvidékét. Mivel a földrengés helyszíne légvonalban 3500 km-nyire van bázisunktól (és köztünk van Borneó és Celebesz), mi ebből semmit sem érzékeltünk. Csupán az érdeklődőktől hallottunk az eseménykeről. |
|
| Megvan a harmadik is2010. október 26. |
| Pulau Urun-nál merült a csapat, és 16 méteren megtaláltuk a harmadik törpe csikóhal-fajt, a Hippocampus bargibanti 2 példányát is. |
|
| Madarászat a szigeten2010. október 24. |
| Amikor azt vendégeink igénylik, és szakemberünk is van hozzá, akkor a magaslesből délután 5 és 6 óra között madarakat nézünk egy 60x-os nagyítású távcsővel. A ragadozómadarak közül a White-bellied Sea-Eagle, az Osprey és a Brahminy Kite szinte mindig előfordul. Ritkán azonban a New Guinea Harpy-Eagle, Long-tailed Buzzard és Gray-Headed Goshawk is megfigyelhető. Jellegzetes a Palm Cockatoo és a Sulphus-Crested Cockatoo, valamint az Eclectus Parrot, a Papuan Lorikeet és a Rainbow Lorikeet. A galambok közül a Pinon Imperial Pigeon, a Spice Imperial Pigeon mindig látható, azonban a Pied Imperial Pigeon és a White-throated Pigeon ritkábban kerül szem elé. A Yellow-bellied Sunbird, a Glossy-mantled Manucode, a Torresian Crow, a Singing starling mindennapos madarunk. Míg a Spangled Drongo-nak inkább csak a jellegzetes hangja hallható. A Blyth’s Hornbill is gyakran megfigyelhető, míg a Moustached Tree-swift kifejezetten ritka. Szigetünk talán leggyakoribb (vagy csak leghangosabb) lakója a Helmeted Friarbird és a Willie Wagtail. Azonban rendszeresen megfigyelhető a Beach Kingfisher, a Rufous-bellied Kookaburra és ha Bogyó kutya nem kergeti el, akkor a Common Scrubfowl is. Természetesen a felsorolt madarak mellett még jónéhány érdekesség megfigyelhető Birie-szigetén, ahol érdemes madarászni is! |
|
| Megint a szomszédban2010. október 23. |
| Arborek és Mansuar szigetén merültünk. 3 feketeúszójú szirtcápa, az egyik 4-5 méterre körözött körülöttünk, egy fehér színű Denise csikóhal (Hippocampus denise), egy-egy azonosításra váró nudi és laposféreg volt a kirándulás érdekessége. |
|
| Szomszédolás2010. október 22. |
| Szomszédolni voltunk a közeli Kri és Waigeo szigeteknél. Jól sikerült a 3 merülés, ha 2 wobbegong, 2 sétálócápa, 1 feketeúszójú szirtcápa és egy fekete színű csikóhal, a Hippocampus severnsi (régi nevén pontohi) megfigyelése és lencsevégre kapása annak számít. |
|
| Egy új jégmadár2010. október 21. |
| Batanta legnagyobb folyóján, a Sarinam felső mangrove-erdejében most figyeltük meg először a kék-fekete jégmadarat (Blue-black kingfisher - Halcyon nigrocyanea). |
|
| Egy majdnem új nudifaj2010. október 18. |
| Német vendégeinkkel a House-reef-en merültünk, amikor egy színpompás (kék, vörösbarna, fekete) csupaszkopoltyús csigát találtunk. Először azt hittük, egy tudományra új fajra leltünk (idáig 4-et találtunk), azonban a Nudibranchs Team szakemberei szerint egy már ismert fajra, a Thuridilla hoffae egy példányát találtuk meg. |
|
| Kirándulás a Passage-ra2010. október 14. |
| Amerikai, angol és német vendégeinkkel mentünk egész napos kirándulásra. Először megnéztük a sziklára festett tenyérlenyomatokat, utána a Hidden Bay-ban snoriztunk. Ezt követte a Passage-ban való merülés, ami ma elég extrémre sikeredett. Nagyon erős volt az áramlás. 30 éve búvárkodó vendégünk azonban lelkesen Superman-nak érezte közben magát. Innen áthajóztunk a denevér-barlanghoz, ahol a denevérek és a barlangban fészkelő fecskék után megnéztünk a hagyományos temetkezési helyet is. A napot egy újabb merülés zárta Kri-n. Mindannyiunk eddigi legjobb halas merülése volt (ki 5 ki 30 éve merül). Fehér és feketeúszós szirtcápával, tonhalakkal és jack-fishekkel, napóleonokkal és gyereknyi sügérekkel, fantasztikus haltömeggel. A naplementét már mindenki a saját teraszáról élvezhette. |
|
| Cápák a Bogyó-reef-en2010. október 9. |
| A szokásosnál is erősebb áramlás és nagyobb haltömeg várt minket. Először egy 2 méteres fehérúszójú szirtcápát láttunk, majd megjött a hatalmas napóleon és később a púposfejű papagájhalak is. A merülés végén lencsevégre kaptunk egy wobbegong-ot is. |
|
| Ráják a Bogyó-reef-en2010. október 3. |
| A Bogyó az egyik közkedvelt, nyíltvizi, nagyhalas merülőhelyünk. Mindig van ott, mint most is, néhány nagy barrakuda, jackfish, púposfejű papagájhal esetleg feketeúszójú szirtcápa. Rendszeresen leellenőrzi a csoportot egy hatalmas napóleon hal is, ami errefelé ritkaság. Mostani merülésünkön azonban egy hatalmas 1,5 méteres tüskésráját is látott a csoport. Még elképedve nézték az eltűnő állatot, amikor egy 3 méteres manta is átvitorlázott a fejünk fölött. Szeretjük a Bogyó-t. |
|
| Nálunk minden rendben2010. szeptember 30. |
| A WWF Indonesia szerint korallfehéredés figyelhető meg az indonéziai szigetvilágban. A 2009 szeptemberében bekövetkezett vízmozgások mellett a felmelegedést okolják elsősorban. Ezek után figyelték meg több helyen a fehéredést, ami gyakorlatilag a korallokkal szimbiózisban élő algák elhalását jelenti. Természetesen a felmelegedés nem határokhoz kötött, így az egész Andamán-tenger érintett (Maldiv-szigetek), Szumátra északi részétől Thaiföldig, ahol ez év májusában 34 C-szal döntött rekordot a tengervíz hőmérséklete. Az indonéziai Acehnél tapasztalt fehéredés egyike a leggyorsabb és legsúlyosabb korallpusztulásnak (kutatók szerint 60 százaléka a koralloknak érintett), amit valaha megfigyeltek a szakemberek. Érintett még többek között Bali és Alor szigete, és a Wakatobi-szigetcsoport. Ezek közül a Wakatobinál megfigyelt 35 százaléknyi korallfehéredés a legnagyobb arányú. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy Raja Ampat térségében még sose emelkedett a tengervíz hőmérséklete 30 fok fölé, és nyomai sem láthatók semmilyen korallpusztulásnak! |
|
| Hajós kirándulás 2010. szeptember 29. |
| A német vendégeinkkel motorcsónakos kiránduláson voltunk. Mintegy félórányira a Resortunktól egy hatalmas, körülbelül ezres nagyságú delfincsapattal találkoztunk. Sokat utazó és búvárkodó vendégeink is megerősítették, ilyet még sehol sem láttak a világban. A fantasztikus élményt később tovább fokozta, hogy megjelent egy 8 méteres csukabálna (Minke whale) is. |
|
| Kirándulás Cape Kri-re2010. szeptember 28. |
| Vendégeinkkel a szomszédos Kri szigetéhez látogattunk. A merülés legérdekesebb pillanata 2 termetes szürke szírtcápa látogatása volt. |
|
| Dokri2010. szeptember 28. |
| Ausztrál vendégeinkkel Dokrin merültünk. Egy 2 méteres szunyókáló wobbegong és egy sétáló cápa volt volt a merülés legérdekesebb pillanata. |
|
| Merülések Mansuar körül2010. szeptember 27. |
| Német vendégeinkkel Mansuar szigete körül merültünk. Eközben 2 termetes wobbegong is a csapat kamerái elé került. Ráadásul az egyikük egy salátakorall levelében szunyókált, így nagyon szép képek készültek róla. Később egy fehér színű törpecsikóhal (Hippocampus denise) körül csoportosult a csoport. A programot egy hatalmas, mintegy 15 cm-es Pseudoceros dimidiatus laposféreg fotózása zárta. |
|
| Még mindig a house-reef2010. szeptember 25. |
| A mai, teknősös merülés volt, hiszen néggyel is találkozott a csapat. Az egyik egy hatalmas, üveghalakkal kitöltött üregben falatozott, majd dolga végeztével komótosan kiúszott onnan. Az üveghalak lassan nyíltak szét előtte, miközben teljesen kitöltötték a teret. Páratlan látvány volt. Találtunk még 5 nudi- (köztük a Thecacera picta) és 3 laposféreg-fajt is. |
|
| Nézzünk szét a house-reef-en is!2010. szeptember 23. |
| A mai gyakorló-merüléseket a house-reef-en hajtottuk végre. Az érintetlen saláta-korallok fölött vadászott egy 1,5 méteres feketeúszójú szirtcápa, majd később egy sasrája is szem elé került (mindig erre kódorog, a snorkellezők is rendszeresen találkoznak vele). A hatalmas púposfejű papagájhalak mellett a Crytocentrus cinctus Góbi-féle volt a legérdekesebb. |
|
| Visszatérnek a manták?2010. szeptember 20. |
| Egy gyakorlómerülés során a mólótól mindössze 20 méterre egy elsuhanó, 3 méteres mantára lettünk figyelmesek. Mivel ma megérkezett a sűrű planktonos leves, lassan a házi mantáink is visszajönnek. |
|
| 2 méteres tengeri kígyó2010. szeptember 5. |
| Az Arefi Berauk merülőhelyen egy eddig soha nem látott méretű tengeri kígyóval találkoztunk. Hossza megközelítette a 2 méter és közel csukló vastagságú volt. Sokat látott társaink egyöntetűen megállapították, hogy ekkori tengeri kígyó talán nincs is. |
|
| Délnyugati szél?2010. augusztus-szeptember |
| A korábbi évek, és a helyiek évszázados tapasztalata alapján általában augusztus-szeptember időszakában megérkezik a déli (valójában délnyugati) szél. Ekkor, hetente 2-4 napon át a nyílt vízen a hullámzás miatt nehéz a hajózás. Szerencsére bázisunk Batanta hatalmas szigetének árnyékában van, így vendégeinket ez nem nagyon zavarja. Azonban az idei esztendőben szinte teljesen elmaradt a délnyugati szél, és a vele jövő hullámzás! |
|
| A sügér és a pufferfish2010. augusztus 14. |
| Holland vendégeinkkel Pulau Dua-n merültünk. Egy hatalmas koralltömb alatt találtunk egy termetes sügért (Palemargin grouper). Közelebbről megszemlélve vettük észre, hogy 30 cm-es hal már nem él, és száját valami miatt tátva tartotta. Közelebbről megvizsgálva felfedeztük, hogy a sügér szájába egy 9 cm-es pufferfish (Papuan toby) szorult be, és még élt! Az elpusztult sügér szájüregéből nem tudott kiszabadulni, ugyanis teste annak fogaiba beleakadt. Egy kisebb műtéttel sikerült a pufferfish-t kiszabadítani, mely boldogan úszott tovább. Minden valószínűség szerint a sügér elkapta a pupperfish-t, mely a ragadozó szájában felfújta magát. Mivel mindez a kopoltyúk térségében történt, jelentősen gátolta a sügér légzését, mely így megfulladt. Azonban az elpusztult ragadozó fogai nem engedték el a prédát, és az nem tudott kiszabadulni. Rá is lassú halál várt volna, ha kíváncsi vendégeinkkel nem találunk rá. |
|
| A Wobbegong-ok2010. augusztus 10. |
| Francia és holland vendégeink a Lalosi merülőhelyen összesen 8 wobbegong-ot (szőnyegcápát) figyeltek meg. Noha az említett cápafaj nem ritka, azonban csak kivételes szerencsével lehet egy merülés alkalmával ilyen sok wobbegong-ot látni. |
|
| Éjszakai merülés Kapasbow-n2010. július 21. |
| A merülés elején 2 szunyókáló sétálócápát találtunk. A fotósok vakujától felébredtek, majd lassan elsétáltak. A közel egy órás merülés során 7 káprázatos színezetű csupaszkopoltyús csigát is fotóztak francia vendégeink. |
|
| Éjszakai merülés Dokri-n2010. július 17. |
| A merülés elején azonnal egy alvó sétálócápát talált a csapat. Utána egy papucs homár (Parribacus caledonicus) majd egy 30 cm-esre nőtt tűzpiros Bailer shell (Melo miltonis) fotóztak vendégeink. A merülés csúcspontja mégis egy nagyméretű, zöldes narancssárgás színezetű békahal volt. Korábban egyikünk sem látott ilyet. Leginkább talán a Phyllophryne Scortea-ra hasonlított. |
|
| Kirándulás a Passage-n2010. július 16. |
| A pápua tradicionális temetkezési hely felkeresése, a denevérbarlang megtekintése mellett a nap fő fogása mégiscsak a Passage volt. A merülés elején barlangok bejárása után a káprázatos színekben pompázó csupaszkopoltyús csigák felfedezése volt a főműsor, majd egy 1,5 méteres fehérúszójú szirtcápa kísérte perceken át a búvárokat. Az emlékezetes merülést egy sasrájával való találkozás zárta. |
|
| Látogatás az arborek-i Manta-ponton2010. július 15. |
| A kirándulás első merülése a Manta-ponton zajlott. Itt 4 manta (fehérek és feketék egyaránt) néhány méter távolságról folyamatosan szórakoztatta vendégeinket. A második merülésen a közeli Lalosi-reef-en 3 termetes wobbegong is szem elé került. |
|
| Sargassum békahal a house reef-en2010. július 1. |
| Alkalmanként a tengeráramlások kisebb-nagyobb hínárfoltokat hoznak a bázis közelébe. Közvetlenül a felszín közelében, egy úszó hínárfoltban találtuk meg a Sargassum békahal (Histrio histrio) egy termetes, 12 cm-es példányát. |
|
| Királykakaduk a szigeten2010. június 26. |
| Megérett a pálmamag a sziget hatalmas fáin. Kora hajnaltól alkonyatig ott tornásznak, szunyókálnak, nézelődnek a királykakaduk. Alkalmanként 6-8 madár is látható a fákon. Ilyen látványban sehol máshol nem lehet részünk! |
|
| Megint a dugongok2010. június 20. |
| A búvárbázistól a szerviz oldalra szállította át a személyzet az üres palackokat, amikor 2 dugonggal találkoztak. Dugong mamával és aprócska dugong bébijével, amint a közeli tengerifüves mező felé tartottak. |
|
| Óriások és törpék Dokrin2010. június 19. |
| A merülés elején a szokásos barrakuda-raj fogadta vendégeinket. Mintegy húszan lehettek, és a legkisebb is nagyobb volt 1 méternél. Közben az áramlásban be-besiklott néhány termetesebb tonhal is a képbe. A gorgóniákhoz érve először két Bargibantit (Hippocampus bargibanti) találtunk, majd nem sokkal később 1 piros színű Denis (Hippocampus denise) is szem elé került. |
|
| Szellemtűhal a Goa kecil-en2010. június 18. |
| Beugrás után azonnal egy fehér színű szellemtűhalat talált a csapat. Ilyennel Raja Ampaton korábban még nem találkoztunk. Később egy rejtőzködő polip is szem elé került. A merülés során 8 csupaszkopoltyús csigafajjal találkoztunk, melyek közül legérdekesebb Chromodorididae család egyik tagja volt. |
|
| Black Rock2010. június 13. |
| A legkedveltebb makrós helyeink közé tartozik a Black Rock. A fantasztikus varangyhal (Todfish) és egy termetes wobbegong mellett most 13 csupaszkopoltyús csigafajt találtunk. Köztük volt a Chromodoris coi, a Chromodoris kunei, a Glossodoris cruenta, a Jorunna funebris és a Phyllidia ocellata, hogy csak a legszebbeket említsük. |
|
| Ayofi, a rezervátum2010. június 11. |
| Az új búvár-managerünk most merült először a rezervátumban. Ayofi, mint mindig, most is hozta a formáját. Először egy sasrája húzott el felettünk, majd méteres púposfejű papagájhalakkal találkoztunk. Rábukkantunk egy hatalmas, több mint 3 méteres wobbegong-ra is, melyen 2 különböző színű kisrák szedegetett. Sajnos a 30 méteres mélységben, hiába néztük át a hatalmas gorgóniákat, a pygmy-k nem kerültek elő. Azért búcsúzóul egyik vezetőnk talált egy fekete színű csupaszkopoltyús csigát. Nem csak mi nem láttunk eddig ilyet, de a könyvekben sem bukkantunk nyomára. |
|
| Megint Dokri2010. június 8. |
| Vendég nélküli ellenörző-merülésen voltunk Dokri-n. A méteres barracudák és a még nagyobb tonhalak már megszokottak voltak. Igazából az sem volt meglepő, amikor a kékből egy 2 méteres szirt cápa köszönt be. Azonban az meglepetés erejével hatott, amikor egy gorgónia átnézésekor egyszerre 2 rózsaszín Denise (Hippocampus denise) törpe csikóhalat is találtunk. |
|
| Kirándulás a Passage-ra2010. június 1. |
| Német vendégeink számára szerveztük meg a Passage kirándulást, melyet kiegészítettünk egyéb speciális programokkal is. Bemelegítésként a csapat először a Gam szigeteken megbújó Hidden-bay-ben snorkellezett. Innen mentünk át a Gam és Waigeo szigetek közötti szűk csatornába, a Passage-ba, merülni. Először a víz alatti barlangokat fedeztük fel, majd nekiláttunk a csupaszkopoltyús csigák felkutatásának. A 90 perces merülés során több, mint 25 faj került elő, köztük a Chromodoris fidelis és egy eddig még nem leírt Thorunna faj (Chromodorididae család). Ebéd után a gomba-alakú szigeteket, a kultikus temetkezési helyet és a denevér-barlangot látogattuk meg. Hazafelé merültünk egyet a Chicken reef-en, ahol a társaság talált egy bargibantit, egy sétálócápát, 2 teknőst és a nudik közül egy narancssárga Thecacera, és a Glossodoris stellata lencsevégre került. |
|
| Csérek Pulau Dua-n2010. május 30. |
| A fantasztikus merülések között kötöttünk ki, néztünk szét Pulau Dua szigetein. Az egyik, teljesen fátlan szigeten 3 csérfaj fészkelő-telepét találtuk. Legnagyobb számban a Bridled Tern (Sterna anaethetus - Álarcos csér) költött. Azonban ott voltak a Crested Turn (Sterna bergii - Üstökös csér) és a Black-naped Tern (Sterna sumatrana - Pártás csér) példányai is. Sőt megfigyeltünk néhány Black Noddy-t (Anous minutus - Fekete noddi) is. Természetesen ezen a szigeten nem kötöttünk ki, nem akartuk megzavarni a madarakat. |
|
| Paradicsommadarak2010. május 29. |
| Svéd vendégünkkel Peter-rel még éjszaka indultunk paradicsommadarakat nézni. Motorcsónakkal közelítettük meg Batanta túloldalát, majd egy órás gyaloglás után, napkeltére értünk fel a hegytetőre. Itt várt minket Földünk legszebb madara, a Wilson s Bird of Paradise. Két órán keresztül néztük, filmeztük, csodáltuk a madarat. Sokszor csak 4-5 méterre volt vendégünktől. A hegyről lefelé találkoztunk Raja Ampat másik endemikus madarával, a Red Bird of Paradise-sal is. Délután egy kis kirándulás keretében, Salawati szigetén kerestük a King Bird of Paradise-t. A színpompás hímet nem, azonban a kirepült fiókáját etető tojót itt is sikerült megfigyelnünk. |
|
| Manták2010. május 28. |
| A bázis saját (titkos) mantapontjáról 3 hete elmentek a manták. Csak alkalmanként bukkan fel 1-1 példány. Vendégeinkkel így a közismert Arborek manta pontra mentünk. Az első merülésnél 7 manta kápráztatta el bemutatójával a csapatot. Közülük 3 koromfekete volt, az egyik több mint 5 méteres! Itt volt a töröttfarkú, amelyikkel 4 éve gyakran találkozunk. A második merülésnél már gyengébb volt a látótávolság, azonban ekkor is 7 manta produkálta magát. Itt a feketék már csak 2 kisebb egyeddel képviseltették magukat. Várakozás közben pedig találtunk egy igen bájos Rudarius minutus-t. |
|
| Békahal Wai-nál2010. május 27. |
| Wai szigeténél, a P47-es (Thunderbolt) repülőgép roncsánál merült a csapat. Még a merülés elején került elő 14 méteres mélységben egy kék/barna színű békahal (frogfish), amit német vendégünk Reiner talált. Később a gép farkánál újra megtaláltuk a piros színű Denise csikóhal (Hippocampus denise) 2 példányát is. |
|
| Pulau Urun2010. május 26. |
| Vendégeinkkel a közeli Pulau Urun külső ívén merültünk. Meglepetésünkre a látótávolság rosszabb, 15 méternyi, volt a vártnál. Ez azonban nem szegte a csapat kedvét. Először 2 törpe csikóhalat (Hippocampus bargibanti) találtunk. És szinte ugyanebben a pillanatban röpült át fölöttünk, áramlással szemben, egy hatalmas manta. Kicsit feljebb egy 2 méteres wobbegong várt ránk, illetve 2 teknőssel is találkoztunk (pontosabban egyikük fel sem ébredt látogatásunkra). Láttunk még egy másfél méteres fehérúszójú szirtcápát. Úgy éreztük mindannyian, hogy egy merülésre ennyi elég. |
|
| Paradicsommadarak2010. május 23. |
| Kora hajnali indulással egy kisebb kirándulást tettünk Batanta szigetén, új paradicsommadár megfigyelőhelyek után kutatva. A resort-tól mindössze 20 perc motorcsónakozás és fél órás (könnyű) gyaloglás után találtuk meg a Red bird of Paradise-okat. Legalább 4 madarat sikerült a magas lombkoronában megfigyelni. |
|
| Szürke szirtcápa a house reef-en2010. május 22. |
| Korán reggel a 10. vendégház előtt egy kétméteres szürke szirtcápa próbálkozott úszással a térdig érő vízben. A hasa szinte a homokot érte, és nem csak a hátúszója, de néha még a háta is kilátszott a vízből. |
|
| Azért vannak kevésbé élvezetes merülések is2010. május 19. |
| A vendégházak előtti house reef-től néhány száz méternyire van egy, az áramlások által kissé lecsupaszított zátony. Ennek a külső oldalát barangoltuk be. Noha fekvését tekintve nagyhalas hely lenne, azonban a Dokri-hoz hasonló látványossággal most nem szolgált. Igaz láttunk 2 teknőst, és végre újra találtunk 2 törpe csikóhalat (Hippocampus bargibanti) is. A csupaszkopoltyús csigák közül a Tambja morosa volt a legszebb. |
|
| A csupaszkopoltyús csigák napja2010. május 17. |
| Újabb merülés a Fekete szikláknál (Kampung Baru - Black rocks) Összesen legalább 10 csupaszkopoltyús csigafajt találtunk, köztük volt a Chelidonura varians, a Sebadoris nubilosa, a Chromodoris leoparda, a Chromodoris tritos, a Chromodoris coi, melyek a térség legszebbjei. |
|
| Új merülőhelyek2010. május 12. |
| A környező térség felfedezése, új merülőhelyek keresése is hozzátartozik a bázis mindennapjaihoz. Így jutottunk el a Kampung Baru mögötti sziklaszirtekhez. Szinte a beugrástól, a 75 perces merülés utolsó pillanatáig egyik csodától a másikig haladtunk. Először 2 félelem nélküli polip, majd egy varangyhal (todfish) pózolt a kamera előtt. Később egy kis barlangüregben szunyókáló fehérúszójú cápára leltünk, és összesen 8 különböző csupaszkopoltyús csigát (nudibranch) is találtunk. A merülést 3 méteren, tökéletes, áramlásmentes környezetben egy szellemtűhal zárta. Csodálatos merülés volt! |
|
| Sétálócápa a house-reef-en2010. május 9. |
| Vendégeink pihenésként a merülések között, vagy az elutazás előtti napon gyakran snorkelleznek a house reef-en. Így történt ez ma kora délután is, amikor magyar vendégünk egy sétáló cápát talált. A cápa mintegy 20 méterre lehetett a kikötőháztól és gyakorlatilag órákig lehetett (volna) nézni, nyomonkövetni. Természetesen néhány kép elkészítése után magára hagytuk. |
|
| Dokri2010. május 4. |
| Mindig is az egyik bevált nagyhalas merülőhelyünk volt. Ma azonban a szokásosnál is jobban kitett magáért. Először egy kétméteres szirtcápával nyitott, amit egy sasrája követett. Majd újra cápák, pontosabban feketeúszójú szirtcápák jöttek. A nagyobbik is olyan embernyi lehetett. Őket a méteres púposfejű papagájhalak követték. Közülük kettő be is állt hozzánk merülőpárnak. Végül újra egy sasrája (egy másik) és egy kisebb teknős zárta az 50 perces programot. |
|
| Születésnapi buli Waisai-on2010. május 3. |
| Raja Ampat fővárosának 11. születésnapi programsorozata (1 hétig tart) ma kezdődött. Természetesen mi is képviseltettük magunkat. Útközben csapatunk hajója belekeveredett egy 50-100 fős pilot whale csapatba. Igazi szülinapi program volt! |
|
| Újra az ámbráscetek2010. május 1. |
| A sorongi bevásárlásból hazafelé találkoztunk 2 darab 15-16 méteres ámbráscettel. Körülbelül 10 percen át a hajótól mindössze 20 méterre szelték a habokat, ránk szinte ügyet sem vetettek, ahogy mellettük döcögött a hajónk. |
|
| Dugong a szerviz oldalon2010. április 30. |
| A teliholddal érkező dagály szokás szerint a house-reef tengerifű mezőihez csalogatta a dugongot. Most csak éjszaka láttuk, illetve inkább csak hallottuk. |
|
| Ámbráscetek vendégeskedtek nálunk2010. április 28. |
| A csapat épp merüléshez pakolt a kikötőben, amikor a vendégházakkal szemben, olyan 200 méternyire felbukkant 2 ámbráscet. Fújogattak, játszadoztak, majd komótosan kelet felé elúsztak. Kicsit távolabb egyikük ki is ugrott a vízből. |
|
| Azért a házi korallkert veszélyes is lehet2010. április 26. |
| A vendégek már megszokták, hogy a házak és az étterem alatt hol egy rája, hol egy kölyökcápa vagy egy polip bukkan fel. Azonban figyelni kell itt is minden lépésre hiszen ma a 10. vendégház alatt egy termetes kőhal döcögött, míg a szomszédságában egy 20 cm-es tengeri kígyót figyeltünk meg. |
|
| Dajkacápa a móló alatt2010. április 24. |
| Bázisunk house reef-jét újra meglátogatta egy 1,5 méteres dajkacápa (Tawny nurse shark). Percekig a móló alatt körözött, és néha egy félméteres feketeúszójú szirtcápa is követett. |
|
| Új zátony2010. április 23. |
| Új nyíltvízi zátonyt merültünk be német vendégeinkkel. Érintetlen korallok, jelentős halrajok és persze nudik (csupaszkopoltyús csigák). Merülésünk végén két óriási manta körözött az 5 méteres biztonsági megállónál időző búvárok körül. Érdekes fehér mintájú szárnyaik alapján ezek a jövevények azok, akikkel a hét elején Pulau Dua merülőhelyen is találkoztunk. A délutáni merülés alkalmával is eddig ismeretlen helyen merült a csapat. A merülőhely a Tapor Ingkassiow nevet kapta. |
|
| Barna szulák a térségben2010. április 21. |
| Egy nagy vihar után 2 napig a térség vendégei voltak a barna szulák (Brown booby). Ezek a halakra víz alá lebukó termetes vízimadarak ritka vendégei Raja Ampatnak. |
|
| Merülés a Wai-falon (Wai Wall)2010. április 20. |
| Klasszikus falmerülésre vittük német vendégeinket a 30 méter mélyen levő barlangüregekhez. Odafelé egy huszas delfincsapat szörfözött a motorcsónakkal. Majd merülés közben előkerült a wobbegong, a feketeúszójú szirtcápa, teknős és 9 féle csupaszkopoltyús csiga. Hazafelé benéztünk a mantákhoz is. Itt olyan 30-50 mantával snorkellezett a csapat (igazából a manták jöttek minket megnézni), majd merültünk a 12 méter mélyen levő tisztító-állomásnál is. |
|
| Információs Iroda avatása Balin2010. április 15. |
| Raja Ampat kormányzója (Drs. Marcus Wanma) az ökoturizmusban látja a térség jövőjét. Ennek szellemében avatta fel Bali szigetén (Sanur, Denpasar, Jl. By Pas Ngurah Rai No. 88/B) Raja Ampat turisztikai információs irodáját. A 3 emeletes épületben részletes információhoz juthat az érdeklődő Raja Ampat búvárbázisairól, programlehetőségeiről. |
|
| Cápashow a bébikkel2010. március 30. |
| A Paradise merülőhelyen kifejezetten kíváncsi és játékos fehérúszójú és feketeúszójú szirtcápa-kölykökkel merült a csapat. |
|
| Foltos mandarinhal2010. március 26. |
| A bázis szomszédságában újabb halritkaság került elő. A foltos mandarinhal (Spotted mandarinfish=Picture dragonet) a szakirodalom szerint ezidáig csupán a Fülöp-szigetekről, és néhány indonéz sziget térségéből került elő. Ez a szépség azonban nem olyan szégyenlős mint rokona. Könnyebb megfigyelni, egyszerűbb fotózni. Az első képek már felkerültek a galériánkba! |
|
| Újra a dugongok2010. március 21. |
| Korán reggel 2 osztrák vendégünket (a 2. vendégháznál) látogatta meg egy dugong. Tengerifüvet reggelizett a vendégház terasza előtt, melyet Sabine és Rene szerencsére le is filmezett. |
|
| Látogatóban a szarvascsőrű-madarak szigetén2010. március 18. |
| A bázistól néhány kilométerre, Batanta közvetlen szomszédságában található egy apró sziget. Alkonyatkor ezen a szigeten szoktak összegyűlni a pápua szarvascsőrű-madarak, mert itt biztonságban tudnak éjszakázni. Alkalmanként 60-70 madár is összegyűlik a térségben, és látványos légibemutatóval szórakoztatják az érdeklődőket. Így történt ez most is, amikor érdeklődő csoportunk meglátogatta őket. |
|
| Még mindig a manták2010. március 14. |
| A bázishoz közeli manta ponton merült vendégünk. Utolsó merülésekor több mint 50 mantával búvárkodott, majd ezt követően a felszínen snorizott. Egymást érték az állatok, melyek ilyen tömegben még itt is csak nagyon ritkán fordulnak elő! |
|
| Dugong a vendégházak előtt!2010. március 2. |
| Korán reggel a vendégházak előtti reef-en egy dugong reggelizett. Sikerült is az egyik ház teraszáról néhány felvételt is készíteni róla. |
|
| 54 csupaszkopoltyús csigafaj 2 hét alatt2010. február 20. |
| "Német vendégünk, Peter Müller Münchenből, akit nagyon érdekelnek a térség csupaszkopoltyús csigái a nálunk töltött 2 hét alatt összesen 54 ""nudifajt"" kapott lencsevégre. Mindeközben volt ideje együtt merülni és snorizni több tíz mantával is." |
|
| Szellemtűhalak a szomszédban2010. február 15. |
| Német vendégünknek szerencsés napja volt, amikor a bázis közelében, a Kampung Baru bay majd később a Kampung Baru corner merülőhelyeken, ún. iszapmerülésen vett részt. Az első helyszínen 5 szellemtűhalat találtunk. Mivel egyáltalán nem volt áramlás, így nagyon szép fotókat sikerült róluk készíteni. A másik helyen egy eddig onnan még nem ismert törpe csikóhal, a Pontohs Sehorse került elő. Itt is nagyon szép felvételek készültek. |
|
| Újabb mandarinhal2010. február 9. |
| Indonéz vendégünk, mandarinhalakat talált a vendég oldali house reef-en. Miután a mandarinok a múlt héten előkerültek a sziget ÉK-i csücskéről is, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a bázis saját zátonyain szinte mindenhol megfigyelhető ez a különleges alkonyati halfaj. |
|
| Egy merülés a Wai wall-on2010. február 1. |
| 3 magyar és 1 indonéz vendégünket kísértük a bázissal szemben fekvő apró sziget, a Wai-sziget melletti merülőhelyre. Noha ezt a merülőhelyet nem tekintjük mantapontnak, mégis 5 termetes manta fogadta a csapatot. Később megjelentek a fehér és a feketeúszójú cápák is. A cápákat 18 darab méteres (itt többnyire ők helyettesítik a napóleonokat) púposfejű papagájhal váltotta. A feljövetelt követően, a felszínen még egy félórát húsz mantával snorizott a csapat. Úgy tűnt, hogy mindenki elégedett volt a merüléssel... |
|
| Szerelmes dugongok2010. január 29. |
| Miközben a bázisról Sorong városa felé haladt a motorcsónak, Batanta szigetétől északra fekvő öbölben két dugongot figyeltünk meg. Amikor jobban szemügyre vettük őket, akkor derült ki, hogy pároztak. |
|
| Holdhal Raja Ampaton2010. január 16. |
| A sorongi kikötő közelében egy holdhalat (Mola mola) találtak a helyi halászok. A fiatal példány mindössze 70 cm-re nőtt. Ennek a ritka fajnak ez az első Raja Ampati ismert előfordulása. |
|
| Újabb találkozás egy bálnával2010. január 15. |
| Három román vendégünkkel mentünk merülni Pulau Urun szigetéhez, a bázistól mindössze 15 percnyire, amikor útközben újra egy bálnát sikerült megfigyelnünk. Keletről nyugat felé haladt és három alkalommal is feljött a felszínre. |
|
| Még mindig itt vannak a manták2010. január 5. |
| Még mindig több, mint 50 manta van a PapuaParadise EcoResort közelében található Manta ponton. |
|
| Megérkeztek a manták!2009. december 10. |
| A bázis környezetében két manta-pont is található. Az egyiknél állandóan megfigyelhető néhány, 4-5 méteres manta (köztük feketék is). A másik, közelebbi helyszínen csak alkalmanként, néhány hétre bukkannak fel a manták, akkor azonban - mint most decemberben - hatalmas létszámban. Az idén januárban is mintegy 50 manta között snorizhattunk. Reméljük decemberi vendégeink is hasonló élményeket élhetnek át. |
|
| A kormányzó látogatása2009. november 13. |
| Noha hónapok óta terveztük, és a hivatali tisztviselőkkel egyeztettük bázisunk avatását, úgy tűnt erre az idén már nem kerül sor. Majd egyszercsak hírvivő érkezett (motorcsónakkal), hogy jön a Bupati (a kormányzó). Mindössze 2 óránk volt a felkészülésre. Három hatalmas jacht-tal érkezett Raja Ampat első embere, Dr. Marcus Wamna és felesége. Mindössze 40 ember kísérte el (családtagok és hivatalnokok) a látogatásra, az avatásra. Köztük volt a kormányzóság turisztikai hivatalának vezetője is. A Bupati felesége vágta át a virágokból készült avató-szalagot, majd (szűk) családi körben végignézték a resortot. A vendégházaktól a kiszolgáló létesítményekig mindent. Ezt egy bőséges ebéd követte. A Bupati mindössze két órát töltött nálunk, azonban számunkra jelzés-értékű, hogy fővárosi programját lemondva látogatta meg bázisunkat. Nagyon tetszett a látogatóknak minden, elégedettek voltak velünk. A beszélgetések során a kormányzó újra és újra elkötelezte magát a turizmus fontossága és a természeti értékek megőrzése mellett. |
|
| Találkozás a szellem-tűhallal2009. november 6. |
| November első hetében olyan ismerősöket láttunk vendégül, akikkel a világ különböző részein már sokat merültünk. Ezért is örültünk különösen, amikor egy Passage túrán a csapat rábukkant a térség egyik ritkaságára, a szellem-tűhalra (Ghost Pipefish - Solenostomus paradoxus). |
|
| Cápaóvoda2009. október 21. |
| Egy új merülőhely felfedezése közben egy ötfős cápaóvodára leltünk. A feketeúszójú szirtcápák a homokban szunyókáltak. |
|
| Szerelmes teknősök2009. október 20. |
| Snorkellezés közben két szerelmeskedő teknőssel találkoztunk. Hosszú percekig sikerült megfigyelni a páratlan szerelmi játékot, melyről egy rövid video is készült. Több évtizedes búvárkodásunk során sehol sem figyeltünk meg ilyen káprázatos jeleneteket. |
|
| Egy újabb törpe csikóhal2009. október 3. |
| A bázishoz közeli merülőhelyen egy újabb törpe csikóhal, a Hippocampus pontohi fekete színváltozatát (melynek hátán sárga csík fut végig, arcát piros folt díszíti) találtuk meg. |
|
| Kirándulás Pilot Whale-ekkel2009. október 2. |
| Az első vendégeink a Passage kiránduláson Pilot Whale-ekkel találkozott. |
|
| Az első vendég 2009. szeptember 26. |
| Megérkezett a Resort első vendége: Jim az Amerikai Egyesült Államokból. Jim naponta 5 alkalommal merül, így fedezi fel a környék korallzátonyait. |
|
| Újra dugongok!!!2009. szeptember 17. |
| A vendégek számára kialakított oldalon, a 10-es vendégház teraszáról figyeltük meg, ahogy a dugong reggelizett a house-reefünkön. |
|
| 6 törpe csikóhal egy gorgónián2009. augusztus 29. |
| Egy új merülőhely bejárása során egyetlen gorgónián 6 törpe csikóhal (Hippocampus bargibanti) egyedet figyeltünk meg. |
|
| Újra dugongok!2009. augusztus 24. |
| Késő délután legalább két dugong látogatta meg a housereef-ünket a szervízoldalon. Legalább két órán keresztül néztük őket, majd besötétedett. |
|
| Salawati sárkány2009. augusztus 22. |
| Meglátogatta az ideiglenes konyhánkat egy 2,5 méteres varánusz. Azt tudtuk, hogy a szomszéd szigeteken él Földünk leghosszabb (esetenként 4 méteres) varánusza a Salawati dragon, az azonban csak most derült ki, hogy Birie szigetén is előfordul. |
|
| Merülés a rezervátumban2009. augusztus 17. |
| Megkaptuk az engedélyt, hogy a 10 km-nyire levő rezervátumban is merülhessünk. Fantasztikus szín- és méretkavalkád, 4 teknős és számunkra új nudibrach-faj. Egy nudi-fan-nak ez fontos. |
|
| Törpe csikóhalak a house reef-en2009. július 19. |
| A house reef-en merülés közben két különböző színű (narancssárga és fehér) törpe csikóhalat (Hippocacampus denise) találtunk egymástól mindössze 1 méter távolságra lévő, a csikóhallal azonos színű gorgóniákon. |
|
| Rozsdás dajkacápa2009. július 6. |
| Sikerült azonosítani az egyik vendégház teraszáról lefotózott cápát. Rozsdás dajkacápa (Nebrius ferrugineus) – Tawny nurse shark. |
|
| Sihederek bandája2009. június 16. |
| A vendégoldali móló építése során arra lettünk figyelmesek, hogy a dagály másfél méteres vizében 13 db egyméteres fekete úszójú szirtcápa (Black-tip shark) bandázott, zaklatva a korallszirt békés lakóit. Több, mint fél órát töltöttek a móló körül. |
|
| Wilson’s Bird of Paradise2009. június 13. |
| Az első madarásztúránk a Föld talán legszebb madarához vezetett. Korahajnali indulás után, a napkelte már a hegytetőn ért. Alig egy órát töltöttünk a levelekből eszkábált les takarásában, ám a látvány egy életre szóló élményt adott. A 2 hím és 3 tojó Wilsons Bird of Paradise tőlünk mindössze 3 méterre takarított, kergetőzött, pózolt, énekelt. Ügyet sem vetettek ránk. Délután a King Bird of Paradise-t is sikerült többször megfigyelni, noha a madár a lombkoronában, 20 méteres magasságban énekelt. Hiába ez Raja Ampat. |
|
| 2 méteres nagybácsi2009. május 21. |
| Délután a vendégoldalon éppen az ötödik vendégház tetejét raktuk, amikor a house reef cápaóvodáját meglátogatta egy 2 méteres nagybácsi. Ilyen nagy Black tip shark-ot még nem láttunk a házak alatti térdig érő vízben. |
|
| 5 királykakadu2009. május 21. |
| Ma délelőtt a kis konyhánk fölötti gyümölcsfán egyszerre 5 csodálatos királykakadu (Palm Cockatoo) nassolt. |
|
| Kölyökcápa a vendégoldalon is!2009. május 15. |
| Egy kb. 80 centis Blacktip shark vadászgatott a negyedik vendégházunk alatt. |
|
| Dugongok éjszakája2009. május 5. |
| Késő este a szervíz oldali house reef-en dugongok jártak. A sötétség miatt ugyan nem lehetett őket jól megfigyelni, de minden egyes felmerülésükkor jól hallottunk a szuszogást, miközben levegőt vettek. |
|
| Érik a gyümölcs2009. május 4. |
| Érik a király kakaduk kedvenc gyümölcse. Kora hajnaltól nem telik el úgy óra, hogy egy-két fekete kakadu ne zajongjon a házak fölött. Csodálatos dolog a füttyükre ébredni. |
|
| Delfinek a house reef-en2009. május 2. |
| Egy négy fős delfincsalád ma reggel megnézte Raja Ampat legszebb fekvésű búvárlodge-ának vendégházait. |
|
| Megrendeltük a motorcsónakokat2009. április 29. |
| Három napos egyeztetés után sikerült megállapodnunk, és megrendeltük Balin a motorcsónakokat. A két kisebb nyolc-nyolc búvár számára biztosít kényelmes helyet a merüléshez. A nagyobb hajó 16 személyt is képes elvinni egésznapos kirándulásra. |
|
| Dugongokat láttak a munkások2009. április 13. |
| Napközben munkásaink dugongokat figyeltek meg a vendégoldali house reef-en. Elmondásuk szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen korábban horgászat közben is rendszeresen találkoztak velük. |
|
| Elkészült az első vendégház!2009. március 26. |
| Délutánra elkészült az első vendégház. Az építőknek mostantól könnyebb dolguk lesz, hiszen csak ezt kell lemásolniuk. |
|
| Manták a house reef-en2009. március 25. |
| A kora esti órákban a house reef-en 3 db termetes manta járőrözött. A legnagyobb meghaladta a 4 métert. Türelmesek és bizalmasak voltak, néhány méterről figyeltük snorkellezve őket. |
|
| Ismét bálnák!2009. március 21. |
| Bő negyedórányira a bázistól, a múltkori megfigyelés környékén, megintcsak bálnákba botlottunk. A tenger felszínén szunyókált mamabálna és bébibálna. A mama 15 méteres lehetett, a bébi lényegesen kisebb. Nem akartuk megzavarni a családi idillt, így nem mentünk hozzájuk közelebb. Az azonban elgondolkodtató, hogy 2 alkalomból kétszer is bálnákkal találkoztunk ezen a helyen. |
|
| Púposfejű papagájhalak2009. március 20. |
| Az első vendégházak előtti szirtek fölött 17 hatalmas, közel méteres, púposfejű papagájhal úszkált egy félórácskát. Némelyik, minden bátorságát összegyűjtve a vendégházak lábaihoz is elmerészkedett. |
|
| A kiscápák visszatértek2009. március 3. |
| A szervízoldali jetty alatt mindkét blacktip (Cápi és Cápusek) szorgalmasan vadászott. |
|
| Egy hatalmas manta látogatása2009. február 26. |
| A vendégoldali jetty mellett egy 4 méteres manta végzett ellenőrzést. |
|
| Első látogatók a delfinek 2009. február 25. |
| Az építkezés jól halad, a vendégoldali jetty gyakorlatilag kész. Ezt ma leellenőrizte egy 30-as delfincsapat is. |
|
| Sétáló cápa2009. február 12. |
| Ma délután a szervízoldali móló mellett egy sétáló cápára bukkantunk. |
|
| Cápák2009. január 20. |
| Ma mind a 3 kiscápa tiszteletét tette a jetty-ház környékén. |
|
| Kölyök cápa2009. január 18. |
| A szervízoldalon a kölyök fekete úszójú szirtcápák már a nap szinte minden szakában felbukkannak. Sőt, ma délután először megjelent egy félméteres bambuszcápa is. Úgy tűnik, a munkák befejeztével visszaköltözik az élővilág. |
|
| Mindenhol manta2009. január 18. |
| Egy általunk korábban nem ismert Manta pontról többször is meséltek a munkásaink. Ma délután felkerestük. Huuuuuuuu. Merültünk már 24 mantával Maldivon, láttuk a cápaharapta óriásokat Mozambikban, és itt Raja Ampaton is találkoztunk a hatalmas fekete mantákkal. Azonban minden eddigi mantás élményünket felülmúlta, hogy egy focipályányi területen több mint 30 (sőt akár 50 is lehetett) mantával lehet itt snorkellezni. És ezek csak a felszínen táplálkoztak, akkor mi lehetett a mélyben? |
|
| Szunyókáló bálna2009. január 17. |
| Hajnalban egy közeli szigetre hajóztunk át, a színpompás ritkaságot, a Wilsons Birds of Paradise madarat keresve. Visszaúton, a Way szigettől néhány percnyire egy a felszínen szunyókáló, 16-17 méteres bálnával találkoztunk. Először a hajóval egy kicsit közel csúsztunk az óriáshoz, és az megriadva elúszott. Azonban 300 méterrel távolabb újra visszaszunnyadt. Ekkor már óvatosan, 5-6 méterre megközelítve álltunk be mellé. A csapat egyik fele a long-boat-ból filmezett, a másik fele víz alól, csupán néhány méterről nézte az óriást. |
|
| Wobbegong2009. január 9. |
| A vendég oldali móló végén dolgozó kollégánk (Rixon), munka közben újra 2 wobbegong-ot (szőnyegcápa) figyelt meg. |
|
| Az építés folytatódik2009. január 6. |
| A jetty tartóoszlopainak lehelyezése során 2 wobbegong-ot (szönyegcápa) és egy a vízből kiugró mantát is sikerült megfigyelnünk. Ezek szerint a víz alatti világ is nagy érdeklődéssel és várakozással tekint a jövőbe. |
|
| Az építkezés második szakasza2009. január 6. |
| Január 6-án elkezdődött az építkezés 2. szakasza. Ennek keretében épülnek fel a vendégek oldalán kialakításra kerülő szállás és kiszolgáló épületek. Előreláthatóan május végére, június elejére fejeződnek be az építési tevékenységek. |
|
|
|
|
|
|
|